Apollo Tyres

22 diák kezdheti meg gyakorlatát az Apollo gyárban

2017.05.14.

22 abroncsgyártónak készülő diák tett a napokban úgynevezett szintvizsgát, ami egyben belépő az Apollo gyöngyöshalászi gyárába: a sikeres vizsga a feltétele annak, hogy a tanulók megkezdhessék képzésük gyakorlati részét az ultramodern technológiával felszerelt üzemben.  Az Apollo Tyres két heves megyei középiskolával alakított ki együttműködést, a duális képzésben résztvevők az elméleti ismereteket a gyöngyösi József Attila Szakközépiskolában illetve a hevesi Eötvös József Református Oktatási Központban sajátítják el, a gyakorlati képzéshez pedig az abroncsgyártó óriás biztosítja a feltételeket.

A teljesen újnak számító abroncsgyártó képzés tavaly szeptemberben indult el, az első évfolyam diákjai a képzési programban most érkeztek el ahhoz a ponthoz, ahol egy szintvizsgán kell számot adniuk a megszerzett elméleti ismeretekről. Az akadályt a napokban minden tanuló sikeresen vette, ami számukra azt jelenti, hogy az iskolapadot a legmodernebb technikai eszközökkel felszerelt gyárra cserélhetik fel a tanév végén – a nyári gyakorlat idejére. Szeptembertől pedig rendszeres látogatói lesznek a cégnek.

A diákok tanulmányaik befejezéséig havi rendszeres pénzbeli juttatást is kapnak az Apollo-tól, ugyanis a duális képzés keretén belül úgynevezett „tanuló szerződés”-t köt velük a cég. Emellett az Apollo Tyres egy ösztöndíjat is útjára indít, ennek részeként a legkiválóbb diákok további anyagi támogatást kaphatnak. Első lépcsőben a legjobb és a legjobban fejlődő abroncsgyártó tanulók részesültek kiemelt ösztöndíjban. A cég szándékai szerint hamarosan további diákok követhetik őket. Az Apollo Tyres a duális képzésben résztvevőket más módon is támogatja, szakmai fejlődésüket is segíti. Az iskolákkal szorosan együttműködve tutorálási és mentorálási kísérleti (ún. pilot) programot indítottak, melynek keretében a csoportos és egyéni tanulmányi segítség mellett az Apollo nagy hangsúlyt fektet a szabadidős foglalkozásokra, és arra is, hogy segítse a tanulók eljutását az iskolába.

„A szakképzés legnagyobb kihívása, hogy vonzó és kézzelfogható jövőképet mutassunk a képzésbe belépőknek, ami megfelelő motivációt nyújt számukra a tanuláshoz. Az Apollo már most jelen van a diákok életében, akiknek konkrét munkalehetőséget és életpályát kínál. A szintvizsga eredményei is mutatják, hogy az iskolákkal közösen jó úton haladunk” – mondta Tarnai Tamás, az Apollo Tyres emberi erőforrás és társasági támogatás igazgatója.

A duális képzésben az Apollo Tyres partnere az Egri Szakképzési Centrum József Attila Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma Gyöngyösön, illetve az Eötvös József Református Oktatási Központ Hevesen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....