Suzuki

2,7 liter fogyaszt a legújabb Suzuki

2014.12.23.

A stílusos és gazdaságosan üzemeltethető új Altót sajnos csak Japánban lehet majd megvenni.

A Suzuki bemutatta Japánban az új Altót, amivel az ún. „kei car” kategóriában próbálnak majd sikert aratni. Ezek a négyszemélyes autók speciálisan a zsúfolt japán utcákhoz vannak méretezve, a hosszuk legfeljebb 3,4 méter lehet, és a motorjuk sem lehet nagyobb 0,66 literesnél. Japánban jelentős adókedvezményt élveznek a kei carok a hagyományos, nagyobb autókkal szemben.

A stílusos, retrós formájú új Alto egy vadonatúj padlólemezre épül, aminek köszönhetően 50 kilogrammot tudtak lefaragni a tömegéből, amely így mindössze 610 kilogramm az alapváltozat esetében. Hosszához képest hatalmasnak számít a 2,46 méteres tengelytáv, de csak így tudtak tágas utasteret kialakítani ilyen kis alapterületen.

Kézi váltóval és szívómotorral a kocsi a japán mérési ciklus szerint mindössze 2,7 liter benzint fogyaszt száz kilométeren, ezzel a legtakarékosabb nem-hibrid benzines autó jelenleg. Szívó és turbós változatban, kézi és fokozatmentes automataváltóval, első- és összkerék-meghajtással is rendelhető lesz. Az alapváltozat ára Japánban 1,8 millió forintnak megfelelő összeg.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A BMW 2026-ban is meghatározó szereplője lesz a Monterey Car Week eseménysorozatnak: a Monterey-....
2026.08.13
Bárkinek lehet légkondicionált mellénye!   ..
2026.08.13
Az Emirates az elmúlt hónapok geopolitikai bizonytalanságaira reagálva több ponton is nagyobb....
2026.08.13
A munkával összefüggő közúti balesetek megelőzésére három nagyon különböző megoldás jutott be az....
2026.08.13
A Paloznaki Jazzpiknik idén is a jazz, a soul, a funk, a pop, az R&B és az elektronikus zene....
2026.08.13
A Ford Authority értesülései szerint a Ford Motor Company szabadalmat nyújtott be egy....
2026.08.13
Az utazási főszezon közepén, augusztusban a német rendőrség fokozottan fellép a sebességtúllépőkkel....
2026.08.13
Kína gazdasága veszélyes dilemmában van: a gyárak teljes kapacitással termelnek, de a belföldi....
2026.08.13
Van egy prémiumautó, amely egyszerre kínál hátsókerékhajtást, valódi luxust, legendás....
2026.08.13
A nyári szünet kellős közepén, derült égből villámcsapásként tett fontos bejelentést a Cadillac: az....