Ferrari

28 millió dollárért kelt el egy veterán Ferrari versenyautó

2015.12.13.

A legendás Forma-1-es versenyző, Juan Manuel Fangio számára tervezett 1956-os Ferrari 290 MM egy New York-i liciten talált gazdára.

A majdnem 60 éves kocsi az RM Sotheby's aukciósház csütörtök esti, Driven by Disruption címmel meghirdetett aukcióján cserélt gazdát. A történelmi Ferrari 290 MM versenyautó 1964-ig rótta a köröket a versenypályán anélkül, hogy összetört volna, az alváza és a karosszériája is eredeti, motorszáma is hiteles.

Az aukciós versenyautó-rekordot egy tavaly a Bonhamsnál eladott Ferrari 250 GTO Berlinetta állította fel, amelyért 38,1 millió dollárt fizetett egy vásárló. Az argentin Fangiót minden idők egyik legremekebb Forma 1-es versenyzőjének tartják. A most eladott piros színű, kék orrú kocsit kifejezetten az ötszörös F1 világbajnok számára készítették. Ebből a 290 MM-es típusból mindössze négy példányt építettek.

A gépet Temple Buell autórajongó vásárolta meg 1957-ben, aki további versenyekre küldte Jo Bonnierrel és Masten Gregoryval a kormánykerék mögött. Ezt követően Pierre Bardinon gyűjtő kollekciójába került, és 34 évig Franciaországban parkolt, mígnem egy magát megnevezni nem kívánó európai gyűjtő tulajdonába került, aki most maga is túladott az autóritkaságon.
 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
A 64 éves francia menedzser 21 éves megbízatása után véget ért az olasz cégnél, a Renault korábbi....
2026.08.31
Sorozatunk befejező részében érkezik néhány olyan autó, ami a kétezres évek elején még újdonságnak....
2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....