Renault

3 új kisteherautót mutatott be a Renault

2025.03.11.

A Trafic, a Goelette és az Estafette is teljesen elektromos hajtással érkezik majd - egy Ampere által kifejlesztett vázon. 



Képek forrása: Renault

A Renault lerántotta a leplet a jövő évben piacra kerülő haszongépjárműveiről, így a Traficról, a Goelettről, és az Estafetteről is. A modellek elnevezése sem a véletlen műve, hiszen mindegyik régi modellekre emlékeztető neveket kapott. 

A három új kisteherautó jól láthatóan különbözik a jelenleg is elérhető Trafictól, valamint a nemrégiben átdolgozott Master-től is. Ennek okát abban kereshetjük, hogy az autók felépítését a Renault alvállalatának számító Ampere dolgozta ki, a technológia neve pedig a 'Software Defined Vehicle' (SDV) lett. 

Habár a három bemutatásra kerülő modell tisztán elektromos, abban nem lehetünk biztosak, hogy a Trafic következő generációja is kizárólag elektromos hajtással bír majd. 

Az új Trafic E-Tech külső megjelenése lényeges eltér a jelenlegi modellétől: a Renault legújabb logójával, vékony LED-es fényszórókkal, elülső kiegészítő lámpákkal, hátső függőleges lámpákkal, rengeteg fekete burkolattal és éles ívekkel látták el a járművet. A négy kereket a lehető legjobban a karosszéria szélén helyezték el, hogy javítsák a teherbíró képességét is a Trafficnak. 

Műszaki adatok jelenleg még nem állnak rendelkezésünkre a modellt illetően, viszont azt biztosan tudjuk, hogy az Ampere 40 és 84 kWh közötti akkumulátorkapacitásra képes. A jelenlegi Trafic Electric 52 kWh-s akkumulátorral rendelkezik, amely akár 300 kilométer megtételére is elég lehet, viszont az új modellben jelentős növekedésre számíthatunk, mert ezt már a kezdtektől fogva elektromos járműnek tervezték és nem egy meglévő dízelt alakítottak át. 

Az Estafette - amely nevét az 1959 és 1980 között gyártott Renault furgonokról kapta - egy dobozos furgon, amely 5,27 méter hosszú, 1,92 méter széles és 2,6 méter magas. A tavaly bemutatott Estafette koncepciójármű erős befolyása miatt a sorozatgyártású autó ugyanazt az első dizájnt kapta, mint a Trafic, viszont egy nagy, dobozos rakodótérrel vegyítve, amely lehetővé teszi egy 190 centiméter magas személy könnyed mozgását is a rakodótérben. 

Ami a Goelette nevének eredetét illeti, azt egy 1960 és 1970 között forgalmazott nyitott platós teherautóról kapta. A jármű 3 fajta variációban lesz elérhető: fülkés, dobozos és billenős változatban. Ezen lehetőségek a Renault szerint megnyitják az utat az átalakítások széles palettájához is. 

A további részleteket a három kisteherautó 2026-os piacra dobása előtt jelentik majd be, a Renault pedig megerősítette, hogy az új modelleket Észak-Franciaországban, a Sandouville-i gyárban fogják összeszerelni - ahol egyébként a jelenleg kapható Trafic-ot is gyártják. 

Forrás: 
Auto Express

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.23
A hazai léginavigációs szolgáltató március 13-ig több nagyvárosban és állásbörzén várja a....
2026.02.23
Újonc motorgyártóként büszke és elégedett a Red Bull a tesztidényével, élcsapatként viszont még nem....
2026.02.23
No, nem arra kell gondolni, hogy hirtelen haszonjármű gyártásba fogna a dizájner márka. ..
2026.02.23
A hazai márkakereskedésekbe is megérkezett a megújult BYD Seal Comfort, amely a márka eddigi....
2026.02.23
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 02. 23.....
2026.02.22
Az Egyesült Államokban már csaknem 7500 légijáratot töröltek az északkeleti országrészt vasárnap....
2026.02.22
Sokan dolgoznak azon, hogy ezzel az üzenettel ne találkozzunk ..
2026.02.22
A CUPRA Tavascan ismét reflektorfénybe került: az Európai Bizottság nemrégiben jóváhagyott egy....
2026.02.22
Mi várható a közeljövőben?   ..
2026.02.22
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Az élet császára. ..