Audi

40 éve használ öthengeres motorokat az Audi

2016.09.04.

Az első öthengeres modelljük, a 100-as 1976-ben jelent meg.

Az Audi 100 2,1 literes motorja volt az első öthengeres erőforrás, amit az ingolstadti gyártó a szériaautóiban használt. Más gyártók inkább a páros számú hengerszámot preferálják, de az Audi vevőinek bejött az öthengeres motorok jellegzetes orgánuma, ereje, és sima járása, ezért hamar megkedvelték őket.

Az Audi 100-ban még csak 136 lóerőt adott le az erőforrás, ez nagyjából a harmada annak, amit a TT RS 2,5 literes, öthengeres, 400 lóerős motorja tud. Ez a motor persze már hengerenként négyszelepes, teljesen könnyűfém, közvetlen befecskendezésű,  változó szelepvezérlésű, és turbófeltöltő lélegezteti. 2010 óta minden évben ez a motor nyerte a Nemzetközi Év Motorja díjat a saját méretosztályában.

A nagyközönség akkor szeretett bele az öthengeres motorok hangjába, amikor az Audi Quattrók uralták a rali-világbajnokságot a 80-as évek első felében, a 4-500 lóerős versenyautók közeledését már messziről jelezte a jellegzetes, izgalmas, öthengeres morajlás. Egy időben dízelek is készültek öt hengerrel, de az Audinak ma már csak a 2,5 literes benzinese öthengeres.

A neckarsulmi Audi Forum az évforduló tiszteletére rendezett egy novemberig látogatható kiállítást, amelyben az Audi öthengereseinek történetét mutatják be.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.14
A légitársaság működésének 22 évvel ezelőtti kezdete, 2004 óta 500 millió utast szállított és....
2026.01.14
Karambolozott három kamion az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, Mány közelében, a 33.....
2026.01.14
GTI – ez a három betű közel fél évszázada jellemzi a Volkswagen sportos menettulajdonságok iránti....
2026.01.14
Hosszú életre tervezték és nem spórolták ki az anyagot abból az 1910-ben készült mozdonyból, ami....
2026.01.14
A Kia a 2026-os Brüsszeli Autószalonon hivatalosan is leleplezte legújabb, tisztán elektromos....
2026.01.14
Másodszor vesz részt a Budapest-Bamako Ralin a Süle Krisztián és Simon Péter alkotta, tavaly a....
2026.01.14
Látványos festéssel készülnek az egyre több gyártót vonzó Hosszútávú Világbajnokság....
2026.01.14
Ismét villantott a Brabus egy prémium motorkerékpárt. Az újdonság KTM alapokra épül. A limitált....
2026.01.14
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a rendkívüli időjárási helyzethez igazodva sűríti a....
2026.01.13
Az új Navy Blue szín a vadonatúj Mazda CX-5 modellen mutatkozik be először. ..