járműtörténelem

40 éves a Renault Fuego

2020.04.29.

A Fuego 1980 márciusában volt először látható a Genfi Autószalonon, ahol az addigi Renault coupék utódjaként mutatkozott be. Ez volt az első autó, amely 1982-től infravörös távirányítóval ellátott központi zárral rendelkezett, majd abban is, hogy fedélzeti audiorendszere a kormányon elhelyezett gombokkal volt vezérelhető.

Két modell, a Renault 15 Coupé és a Renault 17 Coupé taposta ki az utat az új Fuegonak. Az új modellt, amely a Renault 18 padlólemezére épült egy népszerű kupénak szánták. A palettán az első olyan autó volt, amely megtörte a modellek számmal történő elnevezésének hagyományát. A modell dinamizmusa és karaktere egyértelműen jelezte, hogy a cél a nemzetközi siker.
 
Az eredeti formaterv egyértelműen a sebességet idézte. A széles ajtókon keresztül a hátsó ülések is könnyen elérhetőek voltak. Az ék alakú formavilágot, amelyet a lekerekített élek tettek a kornak megfelelően modernné, 1976-ban láthatta először a Renault vezetése. A nagyközönség ezen túl 1980-ban, a Genfi autószalonon ismerkedhetett meg a modellel. A vonalvezetés az akkor kezdődő 80-as évek formáit idézte már meg. A technológiát illetően a karosszéria a B-oszlopig majdnem teljesen a Renault 18-é volt, a komoly innovációk a hátsó részben kezdődtek.
 
A sportos vonalak ellenére a 4 üléses Renault Fuego nagyon is funkcionális modell. A hosszú, üvegezett hátsó ajtó és a lehajtható hátsó ülések segítségével hosszú tárgyak is könnyedén rakódhatók voltak. A csomagtartó kapacitása a maga 375 cm3-ével nem tért el az akkor a piacon megtalálható családi modellekétől, és az, hogy az ülések lehajtásával ez 814 cm3-re volt növelhető, csak még vonzóbbá tette a Renault Fuegot.
 
A belső térben elöl a pilóta-fotelek vagy a magasabb felszereltségi szinten elérhető különleges műszerfal nyűgözték le az utasokat. A csúcsverzióban elektromos ablakok, bársony kárpitozás, szervokormány és zöld árnyalatra sötétített ablakok is helyet kaptak. A legdrágább – GTX – változat volt az, amely a világ első szériaautójaként infravörös távirányítóval ellátott központi zárat tartalmazott.
 
A Fuego mindenkihez szólt - pénztárcától függetlenül. Épp ezért az alap TL és turbós változatokon túl, a paletta tartalmazta a GTL, TS, GTS, TX, és GTX verziókat. Kapható volt turbófeltöltős dízelmotorral is. A lökettérfogatok 1400 és 2 000 cm3 között mozogtak.
 
Kizárólag Európában volt elérhető a J8S kódú 2 068 cm3-es, 88 LE-s turbódízel motor. Ennek a változatnak a teljesítménye páratlan volt: 177 km/h max. sebesség, gyorsulás 0-100 km/h-ra 13.2 mp alatt és 100 km-en átlagosan 8 literes fogyasztás. 1983 tavaszáig a Renault Fuego turbódízel volt a világ leggyorsabb dízelmeghajtású modellje. A francia piacon túl kiemelten sikeresen szerepelt a belga, és olasz piacokon is. A Renault 25 megjelenésével (1984) a Fuego opcionálisan kérhető felszereltségeinek listája megnőtt, így elérhetővé vált a kormányról vezérelhető audio, elektromos tükör és a fedélzeti számítógép is.
 
A GTS változat volt a legnépszerűbb, ebből 226 000 példány készült el, 5 év alatt. 1997-ben a Renault bemutatta a Megane Coupét, amelyet a Fuego utódjának szántak. Összefoglalva tehát, az 1982-es Renault Fuego volt az első autó, amely szériában infravörös központi zárral volt felszerelve. Emellett a fedélzeti audio a kormányon elhelyezett gombokkal volt vezérelhető. Az első turbódízel kupéként pedig sokáig a világon kategóriájában a leggyorsabbnak számított.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.20
Mark Rushbrook jelezte, a gyártó támogatja a V8-as motorok visszatérését és az elektromos elemek....
2026.05.20
Környezetkárosítás gyanúja miatt indult nyomozás a szegedi BYD-beruházás ügyében - közölte a....
2026.05.20
Négy napra Budapest lett az európai közlekedéskutatás és mobilitási innováció egyik központja:....
2026.05.20
Az M0-s autóút déli szektorán, Halásztelek térségében, a 17-es km-nél hat személyautó ütközött....
2026.05.20
A BYD a Szegeden létesítendő gyár építése során súlyosan megszegte a környezetvédelmi engedélyben....
2026.05.20
 BYD, Leapmotor, MG  – sok kínai márka virágzik Németországban. Egy gyártó számára azonban április....
2026.05.20
Megérkezett az új Kia Niro, amely látványos külső frissítéssel, digitális műszerfallal és kizárólag....
2026.05.20
Az új, HRC által ihletett, háromszínű fényezésben pompázó kivitel a boxutca sztárja lehet a hétvégi....
2026.05.19
Sebességmérést tartottak nemrégiben a főváros X. kerületében, ami után sokan számíthatnak komoly....
2026.05.19
Ha nem okosan bánsz a kocsiddal, akár százezres bírságot is kaphatsz.   ..