közlekedésbiztonság

400 amatőr kipróbálhatja a Hungaroringet - holnapól lehet jelentkezni

2021.06.10.

Motoros közlekedésbiztonsági napot rendez június 25-én a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. a Hungaroringen négyszáz motorosnak, az eseményre a régóta motorozók és a kevesebb rutinnal rendelkezők jelentkezését is várják - közölte az ügynökség csütörtökön az MTI-vel.

A humdamotosafety.hu oldalon június 11-től lehet jelentkezni a rendezvényre, amelynek a fővédnöke Palkovics László, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos, innovációs és technológiai miniszter.

A közlemény szerint négyszer egy-egy órás gyakorlati tréningen és kétszer egy órás elméleti előadáson vehetnek részt a jelentkezők, akik a gyakorlati helyszíneken instruktorok segítségével gyakorolhatják a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését. Az elméleti előadásokon pedig a közúti elsősegélynyújtásról, az ittas vezetés hatásairól és a motorkerékpáros balesetek tapasztalatairól is szó esik.

Közölték, a rendezvényen való részvétel feltétele a megfelelő nyilatkozatok kitöltése és a koronavírus-járvánnyal összefüggő aktuális védekezési előírások betartása.

A közleményben Palkovics László elmondta, a kormány kiemelt célja a közlekedés biztonságosabbá tétele, amelynek fontos eleme a motoros balesetek számának csökkentése is. Ennek érdekében márciustól megújultak a képzési és vizsgakövetelmények, az évente levizsgázó 15-20 ezer motoros naprakész, a gyakorlatban jól hasznosítható tudásra tehet így szert. A motoros közlekedésbiztonsági napon a balesetek jelentős részét okozó, összetettebb manővereket élesben is gyakorolhatják a résztvevők - tette hozzá a miniszter.

A HUMDA-t az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) alapította, a társaság a tárca 100 százalékos tulajdonában van. Az ügynökség a szektor szereplőit összefogva és velük szoros együttműködésben részt vesz a hazai autó- és motorsportszakma koordinálásában, emellett közreműködik a hazai közlekedéskultúra és közlekedésbiztonság fejlesztésében.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....