állami támogatás elektromos autók beszerzésére

4000 kifizetés felett jár a vállalati e-autó program

2025.07.29.

A több mint 6200 nyertes közel kétharmadának utaltak el eddig a számukra megítélt 27,6 milliárd forintból összesen 17,6 milliárd forintot. A kifizetésekben érintett támogatottak több mint 4500 tisztán elektromos gépkocsival zöldítik céges flottájukat - jelentette be hivatalos Facebook oldalán hétfőn az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A pályázati lehetőség járművenként legfeljebb 4 millió, gazdasági társaságonként legfeljebb 64 millió forint hozzájárulást biztosít tiszta és csendes személyautók, teherautók vagy kisbuszok beszerzéséhez - emlékeztettek.

A programnak is köszönhető, hogy idén márciustól júniusig minden hónapban bármelyik korábbi havi adatnál több zöldautóval gyarapodott a hazai állomány. 2020 elejéhez képest a világoszöld hatósági jelzéssel forgalomba állított gépkocsik száma megtízszereződött - összegezte minisztérium.

Az elektromos autók terjedésével csökken a levegőszennyezés és zajterhelés, de üzemeltetésük és karbantartásuk is olcsóbb, mint a hagyományos hajtásúaké - hangsúlyozták és felhívták a figyelmet arra is, hogy a vállalati e-autó programban még december elejéig várják a jelentkezéseket.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....