Sanghaji Autószalon

500 lóerős 308-ast készített a Peugeot

2015.04.16.

A 308 R HYbrid a Sanghaji Autószalonon lesz kiállítva, mint tanulmányautó.

A 2013-ban bemutatott 308 R Concept után egy még keményebb sportváltozatot készített a 2014-ben Év autójának választott alsó-középkategóriás modelljéből a Peugeot. A Sanghaji Autószalonra készített kocsi a tavaly Párizsban leleplezett Quartz szabadidő-autó tanulmányra hasonlít az óriási légbeömlőkkel rendelkező első lökhárítójával. A kék-fekete színű hot hatch 19 colos kerekeken gördül, amelyek a kiszélesített kerékjáratokat szinte teljesen kitöltik.

A 308 R Hybrid három motorral rendelkezik, melyek mindegyike külön-külön is képes mozgatni a kocsit. A hatfokozatú automatikus váltóhoz kapcsolt benzinmotor az 1,6 literes THP turbó 270 lóerővel, ehhez jön még egy-egy 115 lóerős villanymotor, amelyek közül az egyik az első, a másik a hátsó tengelyhez van kapcsolva. Így jön ki az 500 lóerős teljesítmény és a 730 Nm-es nyomaték. A kocsi átlagfogyasztása mindössze 3 liter 100 kilométeren, mivel jelentős távot tud megtenni tisztán elektromos hajtással.

Ekkora erővel nem csoda, hogy a 308 R Hybrid menetteljesítményei a szupersportautókét idézik. A százas sprint mindössze 4 másodpercet vesz igénybe, a végsebességet elektronika korlátozza 250 km/h-ra. Négyféle üzemmód közül választhat a szerencsés vezető: a „Hot lap” kiaknázza a hajtásláncban rejtőző összes lehetőséget, „Track” módban 400 lóerő és 530 Nm áll rendelkezésre, míg a hétköznapokra szánt „Road” módban ez 300 lóerőre és 400 Nm-re csökken. „ZEV” módban csak a villanymotorok hajtanak, elsősorban a hátsó, de ha nagyobb erőre van szükség, akkor az elsők is bekapcsolódnak a hajtásba.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
A Lexus elektromos SUV-ja, az RZ a márka villanyautós stratégiájának kulcsmodellje. A friss....
2026.03.19
Két gépkocsi ütközött össze az M43-as autópálya 18-as kilométerszelvényénél, Szeged térségében, a....
2026.03.19
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.03.19
Az ikerturbós V6-os motorhoz nem feltétlenül illik a konnektor, talán illúzióromboló is, de a világ....
2026.03.19
Mutatjuk, mi várható.   ..
2026.03.19
A BMW 3-as a bajor prémiumgyártó legmeghatározóbb modellsorozata. Egy ikon, amely az elmúlt fél....
2026.03.19
 A Porsche ausztráliai jelenlétének 75. évfordulóját köszöntő ünnepségek részeként a Porsche Cars....
2026.03.19
Árokba borult egy kamion csütörtökön az M4-es autóút 181-es kilométerszelvényénél, Törökszentmiklós....
2026.03.19
A Forma–1 növekvő kínai népszerűségét látva a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton és a jelenlegi....
2026.03.19
Alaposan átalakították az első generációs Toyota Celicát, hogy a SEMA tuningshow sztárja lehessen. ..