Le Bélier

507 milliós támogatást kap a Le Bélier ajkai beruházása

2015.04.06.

A magyar kormány európai uniós forrásból támogatja a francia autóipari beszállító ajkai beruházásának első fázisát - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az összesen 8 milliárd forintból megvalósuló, és 100 új munkahelyet teremtő beruházását az indokolja, hogy a vállalat elnyerte az egyik legnagyobb német autóipari cég megrendelését.

Hozzátette, hogy a kormány a beruházás második fázisához is hozzá kíván járulni, az erről szóló tárgyalásokat már megkezdték.

Skobrák Tibor, a Le Bélier Csoport kelet-közép-európai gazdasági igazgatója a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a cégcsoport idén januárban kötött stratégiai együttműködési megállapodást a kormánnyal, és az akkor megígért 8 milliárd forintos beruházás megvalósítása már el is kezdődött.

Skobrák Tibor kiemelte, hogy a Le Bélier 1994 óta van jelen Magyarországon, 3 üzemmel: Ajka mellett Szolnokon és Mohácson összesen mintegy 1500 munkavállalót foglalkoztat ésautóbiztonsági alkatrészeket, fékrendszereket gyártanak.

A gazdasági igazgató szólt arról is, hogy a beruházásért komoly verseny volt a cégcsoporton belül, és Szijjártó Péter közbenjárásának is komoly szerepe volt abban, hogy ez végül Magyarországon valósult meg. 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: a magyar autó- és járműipar az egyik zászlóshajója annak a célkitűzésnek, hogy Magyarország Európa termelési központja legyen. A kormány eddig már 19 járműipari vállalattal kötött stratégiai együttműködési megállapodást, és a világ 20 legnagyobb, elsőkörös autóipari beszállítójából 15 már Magyarországon is működik - hangsúlyozta.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az idei év első hónapjában több mint 13 százalékkal nőtt az autóipar termelése Magyarországon, és az autóipar teljesítménye hosszú évek után először már a teljes feldolgozóipari kibocsátás 30 százalékát is meghaladta.

Szijjártó Péter kifejtette, hogy a Le Bélier cégcsoport a 6. francia vállalat, amellyel stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány. Kitért arra is, hogy a kormány stratégiai partnerei összesen 180 ezer embert foglalkoztatnak Magyarországon, és a stratégiai megállapodások aláírása óta 14 ezer új munkahelyet teremtettek az országban.

A miniszter elmondta, hogy a Le Bélier Magyarországon gyártott termékeinek 95 százalékát exportálják, a cégcsoport pedig a világ összes alumínium fékrendszerének több mint felét gyártja, és olyan nagy autóipari cégek beszállítója mint a Volkswagen és a BMW.

A Le Bélier 515 magyar kis- és közepes vállalkozásnak adott megbízást tavaly, beszállítóinak 80 százaléka magyar vállalat. A most indult 8 milliárd forintos beruházásnak köszönhetően a cég export árbevétele 40 milliárd forintra nő majd - tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

A cég legnagyobb üzeme Magyarországon van, és itt működik a francia vállalat legnagyobb kutatás-fejlesztési bázisa is - jelezte Szijjártó Péter. Elmondta azt is, hogy több mint 400 francia cég van jelen Magyarországon, és ezek összesen 52 ezer embernek adnak munkát.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....