CAF villamos

56 méteres járművek állnak forgalomba Budapesten

2020.10.12.

345 utas szállítására alkalmasak, alacsonypadlósak és elektromosak.

MTI/Máthé Zoltán

Négy új CAF-villamos áll forgalomba Budapesten, az alacsonypadlós, 56 méteres szerelvények hétfőtől közlekednek az 1-es villamosvonalon. Karácsony Gergely főpolgármester közölte, a különböző műszaki kérdések megnyugtató lezárása után át tudják adni a négy villamost. Ezt követően, az elkövetkező hetekben több mint húsz ehhez hasonló jármű áll majd forgalomba - közölte. Hangsúlyozta, hogy a villamosokat európai uniós támogatásból szerezte be a főváros, és nagyjából ötven újabb villamos és troli beszerzéséről még a tavalyi önkormányzati választások előtt döntött a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa.

Fendrik László, a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. megbízott vezérigazgatója elmondta, az átadott CAF-villamosok 345 utas szállítására alkalmasak, és 81 ülőhellyel rendelkeznek. Budapesten van még további hét villamos, ezek közül egy hosszú, a többi rövid. Az utóbbiakat az 50-es és 56-os villamos vonalán tervezik majd forgalomba állítani. Ez várhatóan csak jövő év őszén történhet majd meg, hiszen addig lezajlik a vonal infrastrukturális fejlesztése - közölte hozzátéve, hogy addig a 3-as vonalon és a budai fonódon közlekednek majd. Fendrik László közölte, várnak további tizenöt villamost, amelyek leszállítását jövő áprilisig vállalta a CAF.

Bolla Tibor, a BKV Zrt. vezérigazgatója elmondta, az új, alacsonypadlós, korszerű villamosok körülbelül tizenöt százalékát teszik ki a fővárosi villamosoknak. A férőhely-kilométer kimutatásban ez az arány negyven százalék. A nem alacsonypadlós villamosok átlagéletkora negyven év körül van.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....