Dakar

Africa Race - Szalayék a 11. helyen

2016.01.01.

A 11. helyen zárta az harmadik szakaszt és összesítésben is ugyanebben a pozícióban áll a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi tereprali versenyen.

Az Opel Dakar Team tájékoztatása szerint a szilveszteri versengés hosszú és fárasztó volt a homokos, köves, buckás, gödrös, sziklás marokkói terepen, melyen egy defekt és egy eltévedés nehezítette a magyar kettős dolgát. - Hosszú nap volt, ráadásul nagyon nehéz terepen. Olyan buckákon és sziklákon mentünk keresztül, hogy néha azt hittem, kiszakad a kezem-lábam, de minimum kiesik a fogamból a tömés. Volt egy olyan pont is, ahol elszámoltuk magunkat, nem fékeztem időben és orra estünk egy lelépőnél - összegzett Szalay Balázs.


- Úgy nyomtam a padlólemezt a bal lábammal, hogy begörcsölt, utána meg azzal küzdöttem, hogy elmúljon a görcs. Összességében nagyon élvezetes szakasz volt, így az év utolsó napjára éppen megfelelt. Na jó, az ötven kilométerrel a cél előtt kapott defektet tudtam volna feledni, mert így ketten visszaelőztek, de összességében jól éreztem magam az autóban - tette hozzá. - Úgy érzem, egyre jobbak leszünk, és ma is zárkóztunk egy kicsit a mezőny elejéhez - vélekedett a csütörtöki versenynap után Bunkoczi László, az Opel Mokka navigátora.

A kamionos mezőnyben szereplő Qualisport csapat, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László Scania-trió az ötödik helyen ért célba egy kalandos nap végén. Körülbelül féltávnál utolérte az előtte rajtoló portugál Elisabete Jacintót, aki beesett egy gödörbe, a magyar csapat meg majdnem mellé, de végül éppen hogy sikerült elkerülnie. Ezek után hatalmas csatát vívtak egymással, Kovács kamionja azonban defektet kapott, és a kerékcsere időveszteséggel járt. Összetettben ugyancsak az ötödik helyen áll kategóriájában a magyar hármas.


Eredmények, 3. szakasz:
Tagunit-Assza (össztáv: 559 km, ebből szelektív: 451 km) autósok: 1. Jurij Szazonov, Alekszej Kuzmics (kazah, Hummer) 5:06:24 óra ...11. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Mokka) 42:43 p h. az összetettben: 1. Szazonov, Kuzmics 9:16:31 óra ...11. Szalay, Bunkoczi 1:36:12 ó h.
Kamionosok: 1. Anton Sibalov, Robert Amatics, Almaz Kisamijev (orosz, Kamaz) 5:11:29 óra ...5. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (magyar, Scania) 1:28:37 ó hátrány az összetettben: 1. Sibalov, Amatics, Kisamijev 9:27:21 óra ...5. Kovács, Czeglédi, Ács 2:13:52 ó hátrány.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.04
Folytatódik a nedves, enyhe levegő utánpótlása a Kárpát-medencébe, amellyel szaharai eredetű por is....
2026.02.04
A Mattel Brick Shop sorozata egy másik új készlettel is bővült, amellyel a 2007-es Honda S2000-et....
2026.02.04
A budapesti traffiboxok csaknem félezer gyorshajtót mértek be az év első hónapjában - közölte a....
2026.02.04
Vezetési élmény havon és jégen: A világszerte megrendezett Porsche Ice Experiences rendezvényeken a....
2026.02.04
Több, mint egy évtized elteltével búcsúzik a Q7 jelenleg ismert modellváltozata. Március végéig még....
2026.02.04
Az informatikai rendszerek védelme terén kínál naprakész, gyakorlatban azonnal alkalmazható....
2026.02.04
1876-ban Németországban Carl von Linde feltalált valamit, ami alapjaiban változtatta meg az....
2026.02.04
Ismét valakinek a szemét szúrta a Gútán (Komáromi járás) elhelyezett, biztonságos közlekedésre....
2026.02.04
Technológia már van. Adat is van. Ami hiányzik: a következetes, felelős döntéshozatal. Svédország....
2026.02.04
A Schneider Electric lett a McLaren Racing hivatalos energia-technológiai partnere. A vállalat és a....