Qualisport Racing

Afrikai üzemmódban a Qualisport Racing

2017.12.24.

Újra afrikai üzemmódba kapcsol a kalocsai alakulat: Kovács Miklós pilóta és legénysége a Scania Qualisport Torpedo versenykamionnal a fekete kontinens leghosszabb maratoni terepralijára, az Africa Eco Race-re készül, amelyen immáron kilencedik alkalommal vesznek majd részt.

Az idei lesz a 10. Africa Eco Race, a kalocsai alakulat pedig a legrégibb, legrutinosabb rókák közé tartozik a klasszikus Dakar-útvonalon zajló összecsapás történelmében. A kamionos formáció 2008-ban az elsők között adta le a nevezését a Dél-Amerikába költözött másik megmérettetés útvonalán szervezett viadalra, és azóta csak egyszer, 2012-ben maradtak ki a mezőnyből. A hónap utolsó napján immáron kilencedszer vágnak neki a nagy kalandnak: az adminisztratív- és technikai ellenőrzéseket, valamint a rajtceremóniát december 30-31-én tartják Monacóban, majd kétnapnyi hajózás után, január 2-án kezdetét veszi a száguldás – már Afrikában.

„Nyáron, a Silk Way Rally-n sikerült kiemelkedően jó eredményt elérnünk azzal, hogy a 9. pozícióban végeztünk, azóta pedig néhány promóciós szereplést leszámítva kizárólag az Africa Eco Race-re készülünk, amely 2008 óta a legfontosabb verseny a csapatunk számára. Az útvonal jól ismert, Marokkóban, Mauritániában és Szenegálban is komoly tapasztalatokra tettünk szert az eltelt egy évtizedben, ám jól tudjuk, hogy ez a verseny soha nem egyhangú. A szervezők évről évre törekednek arra, hogy a táv teljesítése egyre nehezebb és nehezebb legyen, így biztos, hogy most sem hagyatkozhatunk csak a rutinunkra. Újdonság lesz például a maraton, amelynek keretein belül két, roppant komolynak ígérkező szakaszt szerviz és minden egyéb asszisztencia nélkül kell teljesíteni” – mondta Kovács Miklós, aki ezúttal is két állandó társával, Czeglédi Péter navigátorral és Ács László fedélzeti szerelővel együtt viszi csatába a Scania versenykamiont.

Bár a Qualisport Racing 2010-ben megnyerte az Africa Eco Race kamionos értékelését, az évek során pedig a dobogó összes fokát megjárták már, Kovács Miklós tartja magát a szokásához és nem kíván jóslatokba bocsátkozni a várható eredménnyel kapcsolatban. „Talán még soha nem volt olyan nehéz latolgatni az esélyeket, mint most, hiszen a közreadott nevezési lista szerint ez lesz az eddigi legnépesebb verseny, és ez minden egyes kategóriára igaz. Látványosnak ígérkezik a létszám gyarapodása, nálunk, kamionosoknál például 16 egység nevezett. Nem is akárkik, hiszen a műfaj legjobbjai közül többen is átigazoltak ide Dél-Amerikából. Ugyan a Kamaz gyári csapata előreláthatólag most nem indít egységet Afrikában, a kamionos terepraliban nagyhatalomnak számító Benelux államok színe-java jön, élükön a többszörös Dakar-győztes De Rooy-Iveco formációval és Gerard de Rooy-jal. A kihívás óriási, de természetesen bizakodunk, a nemrégiben megtartott utolsó tesztünkön a Scaniát ígéretesnek és jónak éreztük.”

A 10. Africa Eco Race autós, motoros és kamionos indulóira összesen 12 szelektív szakasz vár: öt marokkói penzum után kapnak egy szünnapot a nyugat-szaharai Dakhlában, majd Mauritániában hat, Szenegálban pedig egy menetet kell teljesíteniük. A célceremóniát január 14-én tartják a tereprali világában kultikusnak számító helyszínen, Dakar közelében, a Rózsaszín tó partján.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..