Airbnb

AirBnB, saját versenypályával - videó

2021.10.03.

Hallottunk már repülőgép-hotelekről, vagy elhagyatott viskókról az esőerdőben, de olyan szállásról még biztos, hogy nem, amihez saját versenypálya tartozik.

Megannyi különleges apartman létezik a világon, amik valamelyik szubkultúrát igyekeznek megcélozni, és a maguk nemében egyediek. Most az autórajongók kapták meg álmaik szállását, ugyanis megnyitott a Little Talladega névre hallgató AirBnB, Pomonában, Missouri Államban. A 60 hektáros birtok közepén egy hatalmas, toszkán stílusú villa áll, ami 16 fő elszállásolására biztosít helyet. Odabent hat fürdőszobával és tizenkét ággyal, amik közül kettőt autóalkatrészekből állítottak össze. Még az evőeszközök is szerszám formájúak, a szekrények pedig szintén ipari stílusúak.

Azonban mégsem ezek miatt kapták fel a helyet, hanem a villát körülölelő aszfaltos versenypálya miatt. Ezen szabadon gyakorolhatnak, versenyezhetnek azok, akik kiveszik néhány napra a különleges szálláshelyet. Noha nem túl nagy a pálya, azért driftelésre tökéletes alkalmas, illetve egy házi gokart bajnokságnak is helyet adhat. Ráadásul szabadon módosítható a pályavonal, hiszen több nyomot is kialakítottak. Azok sem mennek haza élmények nélkül, akik szeretik magukat bekoszolni, hiszen egy apró murvás, ovális pálya is tartozik a birtokhoz. Igazából már fel is írtam a bakancslistámra.

Alább megtekinthető egy youtuber videója, ahogy bemutatja a különleges AirBnB-t:

https://youtu.be/urcK0jzNDT0

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
Augusztus 21. és 23. között a franciaországi Clastres adott otthont a Honda Euro Meet 2026-nak,....
2026.09.04
A Toyota is hibázhat: az amerikai Tundrák V6-os motorjaiban a gyártásból visszamaradt fémszemcsék....
2026.09.04
Lezárult az ügylet, amelyben a Czechoslovak Goup (CSG) a.s.-hez tartozó CSG Defence a. s. 36,55....
2026.09.04
A golfkocsi-ipar meglepően nagy piaccal bír, így a Fiatnak ez akár egy szokatlan sikertörténet....
2026.09.04
Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál....
2026.09.04
A Toyota Gazoo Racing mérnökei fogták a békés üzleti szedánt, kidobták belőle a gyári hajtásláncot....
2026.09.04
Komolyan veszi az Egyesült Királyságot a Chery, ugyanis egykori Nissan gyártósor mellett már saját....
2026.09.04
Több mint egy hónapos szünet után, Anglia egyik legismertebb versenypályáján folytatódik a brit F3....
2026.09.04
A világ kedvenc kisautója, a Geely E2 már a belépő PRO felszereltség esetén is 7 légzsákkal, 24....
2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..