kgfb

Akár 60-70 ezer kgfb-szerződést is lecserélhetnek az érintett autósok

2025.11.24.

November végére az érintett mintegy 400 ezer személyautóból várhatóan 60-70 ezer kgfb-szerződését is lecserélhetnek, mivel egyes biztosítók az idén is vonzó díjakkal igyekeznek bővíteni ügyfélkörüket és így az autósok jelentős része találkozhat a jelenlegi biztosításánál kedvezőbb konstrukciókkal - hívta fel a figyelmet hétfői elemzésében a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).

Utolsó hetébe ért az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, amelyben a független alkuszcégek élénk érdeklődés mellett a tavalyihoz hasonló vagy annál kissé alacsonyabb díjszintről számolnak be. Az online kötések éves átlagdíja ebben az időszakban 30 ezer forint körül alakul. Ebben az időszakban alapvetően a 2010 előtt vásárolt, és azóta is folyamatosan ugyanannál a tulajdonosnál lévő autók az érintettek.

Besnyő Márton, a FBAMSZ Gépjárműszekciójának elnöke szerint a kampányban érintett autósok körében átlag felett vannak olyanok, akik hosszú ideje kármentesen vezetnek. Elsősorban értük folyik az a biztosítók közti verseny, amely az idén sok esetben jelentős díjmegtakarítást is eredményezhet: a szerződésüket már lecserélő autósok az eddigi biztosítójuk által megajánlott díjnak átlagosan 25-30 százalékát is meg tudták takarítani a váltással - hangsúlyozta.

Az előző évek tapasztalatai szerint a kampány legintenzívebb szakasza az utolsó hétre esik, a teljes novemberi időszak váltásainak mintegy 40 százaléka ezekben a napokban zajlik le - emelte ki a közlemény.

Az FBAMSZ arra figyelmezteti az érintett, váltani szándékozó autósokat, hogy fokozottan ügyeljenek a határidő betartására, mivel akinek a felmondása nem érkezik be határidőn belül a biztosítójához, automatikusan a következő egy évre megállapított új díjon viszi tovább a jelenlegi kötelező biztosítását.

A december 1-jei határidő csak a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, új szerződés megkötésére egészen december 31-ig van lehetőség. A gyakorlatban ugyanakkor ezt a két lépést, a mostani szerződésének felmondását és az új szerződés megkötését az ügyfelek túlnyomó része egy időben, valamelyik alkuszi összehasonlító oldalon teszi meg a FBAMASZ tájékoztatása szerint.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....
2026.05.23
A romániai craiovai üzem igazgatójaként rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy láthatom azt a....
2026.05.23
A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki....
2026.05.23
A meghosszabbított pünkösdi hétvégére való tekintettel a rendőrség fokozott ellenőrzést jelentett....
2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....