Autópályaépítés

Akár már jövőre építhetik a harmadik sztrádát Erdély felé

2021.02.27.

Hamarosan megkezdődik a területszerzés, nyáron már a kivitelezési közbeszerzés is megjelenhet az M49 autóút Mátészalka és Ököritőfülpös közötti szakaszára, jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter 2021. február 26-án, Szatmárnémetiben az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteki közleménye szerint.

A tárcavezető, az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa a határmenti régiók, települések együttműködéseinek, kapcsolatainak bővítési lehetőségeiről tárgyalt Szatmár megye elöljáróival.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy míg korábban egyetlen gyorsforgalmi összeköttetés sem létezett Magyarország és Románia között, 2010 óta már két négysávos út épült meg Erdély felé. Az M43 az M5-ből leágazva vezet Szeged érintésével Arad irányába. Az M35-M4 teljes hosszban tavaly elkészült, Debrecen utáni szakaszai pedig Nagyvárad felé teszik lehetővé a gyors, kényelmes és biztonságos eljutást - írja a tárca.

A közlemény szerint Palkovics László elmondta, hogy a harmadik összeköttetés az M3 autópályától induló M49 autóút kiépítésével jön létre. Az autópályává fejleszthető négysávos kapcsolat két ütemben épül meg. A Mátészalkától Ököritófülpösig tartó szakasz kivitelezési közbeszerzése júniusban elrajtolhat, a szerződést 2022 elején köthetik meg. A munkálatok a forrásbiztosítást követően így akár már jövőre megkezdődhetnek. A Csenger országhatárig vezető folytatás tervezési szerződése idén tavasszal megszülethet, a kiviteli tervek ezt követően egy éven belül rendelkezésre állhatnak.

A magyar kormány 2020-ban döntött a gazdaságfejlesztési zónák létrehozásáról annak érdekében, hogy a történelmi régiók versenyképes gazdasági egységekként fejlődhessenek tovább. Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna célja Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék országhatárokon átnyúló hatású, átfogó fejlesztése. A tervek szerint a zónák meghatározó szerepet töltenek be a gazdaság újraindításában, növekedésének vírusválság utáni, gyors helyreállításában - olvasható az ITM közleményében.

A Palkovics László vezette delegáció a közös fejlesztési lehetőségekről, Magyarország és Románia határmenti infrastruktúrájának korszerűsítéséről egyeztetett Pataki Csabával, Szatmár megyei tanácselnökkel, Kereskényi Gáborral, Szatmárnémeti polgármesterével, Magyar Lóránd és Nagy Szabolcs képviselőkkel.

A miniszter-kormánybiztos kifejtette: Szatmárnémeti a magyar és az ukrán határhoz való közelségének köszönhetően különösen alkalmas a határon átnyúló együttműködésekre. A megyeszékhely regionális szerepét erősíti, hogy a városban található Románia egyik legnagyobb, 70 hektáros ipari parkja és egy nemzetközi repülőtér. Az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna és Szatmár megye között a felsőoktatásban, szakképzésben és innovációban is érdemes szorosabbra fűzni a kapcsolatokat - tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
Méltóság, modernség, takarékosság, visszafogott luxus és technológiai fölény jellemzi az Audi A6....
2026.11.05
A helyi közösségek és a sport támogatása kiemelten fontos a Magyar Suzuki számára, ezért idén is....
2026.11.05
A plug-in hibrid autók tulajdonosainak legkésőbb 2026. november 30-áig le kell cserélniük járművük....
2026.11.05
A BMW ALPINA első luxusautója az olaszországi Nardó legendás tesztpályáján mutatta meg....
2026.11.05
A CATL bemutatta az új kettős elektromos hatótávnövelő technológiát (Dual-Electric Range Extender....
2026.11.05
Idei nyolcadik, egyben utolsó versenyhétvégéjére készül  a One Magyarország által támogatott Molnár....
2026.11.05
A forgalommal szemben hajtott fel az M0-s autóútra egy rendőrök elől menekülő sofőr, majd a....
2026.11.05
A filléres csodaszer, amit a szerelők elhallgatnak előlünk.   ..
2026.11.05
A szombathelyi rendőrök igazoltatták azt a 22 éves sofőrt, akinek soha nem volt vezetői engedélye,....
2026.11.05
Öt különböző modell, egyetlen küldetés: megmutatni, hogy a kalandvágy nem feltétlenül a klasszikus....