Brüsszel

Alagutat neveznek el a népszerű énekes-színésznőről

2021.03.14.

Az alagutat a jelenleg zajló felújítási munkálatok ősszel tervezett befejezését követően keresztelik át hivatalosan.

A tavaly elhunyt Annie Cordy belga színész, énekes nevét kapja a belga fővárosban a korábban II. Lipótról, a kongói területeket gyarmatosító korábbi belga uralkodóról elnevezett alagút - közölte a belga sajtó.

Annie Cordy belga énekes- és színésznő, a francia nyelvterület egyik legnépszerűbb előadóművésze tavaly szeptemberben, 92 éves korában halt meg. A művész 2004-ben bárói rangot kapott életműve elismeréseként II. Albert belga királytól. Annie Cordy pályafutása alatt több mint ötven filmben szerepelt, emellett számos francia nyelvű slágert énekelt - írja az MTI.

A brüsszeli önkormányzat február elején hirdetett lakossági szavazást a belga gyarmati múlt ellentmondásos alakjának számító egykori uralkodó nevét viselő alagút átnevezésére.

A városvezetés a választható új elnevezések között kizárólag női neveket szerepeltetett. A főváros, egyben az ország leghosszabb alagútja átnevezésének szükségességét azzal indokolták, hogy Brüsszel 43 százalékban emberek után elnevezett utcáinak csupán 6,1 százaléka visel női neveket. Az átnevezés célja "a nők nyilvános térben való megjelenésének szimbolikus megerősítése"- írták.

Az alagutat a jelenleg zajló felújítási munkálatok ősszel tervezett befejezését követően keresztelik át hivatalosan.

Belgium gyarmati múltja és II. Lipót, a kongói területeket gyarmatosító korábbi belga uralkodó személye tavaly nyár elején került reflektorfénybe. A nyár folyamán II. Lipót több szobrát is megrongálták, ledöntötték az országban. Három belga nagyváros és több közintézmény a területén lévő, az egykori királyt ábrázoló alkotásokat elszállíttatta.

A brüsszeli régióban legalább 70 olyan utcanév és emlékmű található, amelyek Belgium gyarmatosító múltjára emlékeztetnek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....
2026.11.02
A 15 éves Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) október 30-ai közgyűlése újabb ötéves időszakra....
2026.11.02
Akár 10 000 eurós büntetés is sújthatja azokat az autósokat, akik Ausztriában nem készítik fel....
2026.11.02
Magyarország területén 2026. október 30-án 0 óra és 2026. november 1-én 24 óra közötti időszakban a....
2026.11.02
Megrázó szombat esti tragédia a Revúca és Muránska Dlhá Lúka közötti úton: egy személyautó egy álló....
2026.11.02
Újabb használatiminta-oltalmat szerzett a győri Széchenyi István Egyetem, amelynek kutatói ezúttal....
2026.11.02
Hűtőközegbe merített akkumulátormodulokból álló energiatároló rendszert szabadalmaztatott a BYD. ..
2026.11.01
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma–1-es....