H-Moto team

Alig tíz éves lánytaggal bővül a H-MOTO Team

2016.01.27.

A nagyon fiatal, nem egészen tíz éves Hanna első teljes szezonja után újabb kihívásokat keres, így a 2016-os szezonban Dragbike kategóriában és a Nemzetközi Utánpótlás Gyorsasági Bajnokságában fogja képviselni a H-MOTO csapatát.

Tavaly már a MAMS licences versenyzőjeként, az Országos Dragbike Bajnokságában húzta a gázt, egy Junior 50-es gép nyergében - nem eredménytelenül. A Magyar Motorsport Szövetség az "Év Utánpótlás Sportolója 2015" megtisztelő címmel ismerte el teljesítményét. „Apukám szerint, már másfél évesen abban leltem igazi örömöm, ha a műhelyében összeolajozhattam magam. Hat éves voltam, mikor megkaptam első járművemet, egy quad-ot. Hét éves koromban indultam először versenyen, Kunmadarason. Sikerült győznöm, és ezután szüleim már hiába akartak lebeszélni, eldöntöttem: motorversenyző leszek!"

Májustól a pályaversenyzés világába is belekóstoltam, Chrobák János iskolájában edződtem. Jól mentek a dolgok, szeptember végén rajthoz állhattam gyorsasági motorversenyen is, PW50 Special kategóriában. A 17 fős, fiúkkal teli mezőnyben a 2. helyen intettek le. Idén magasabbra rakom a lécet, a H-MOTO Team támogatásával a Dragbike mellett teljes szezont szeretnék futni a Nemzetközi Utánpótlás Gyorsasági Bajnokságban is” – mesélte el Vincze Viktória Hanna, akinek tehetségén kívül a keresztneve is garancia lehet új csapatánál.

Kelemen Krisztián, a H-MOTO Team csapatfőnöke örömmel vette az új pilóta érkezését: „Hanna szüleinek megkeresését örömmel vettük, egyrészt, mert ez egy trend nálunk, hogy nem mi vadásszuk le a pilótákat, hanem ők jelzik érdeklődesüket, szándékukat a csapattaggá válásra. Másrészt az utánpótlásnevelés irányában is úttörő lépés ez, hisz nem titkolt szándékom olyan versenyzőkkel együtt dolgozni, akikkel a motorozás kisiskolájától egészen a világversenyekig el tudunk jutni. Nagy felelősséggel járó feladat ez, mind pedagógiai, mind motorozástechnikai oldalról nézve. Ebből a szempontból Hanna lesz a mi első ilyen motorosunk, és az már csak idő kérdése, hogy hová, milyen magasságokba tudunk eljutni együtt. Egy biztos, ő is, a szülők, és mi, a csapat is minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy ez a pici ceglédi kislány nagyra, a motorosok között naggyá nője ki magat!”

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....