rally

Amazonok versenye: Lexus GX-győzelem a 2019-es Rebelle Rallyn

2019.11.06.

Egy teljesen szériaállapotú Lexus GX nyerte meg az Egyesült Államok talán legizgalmasabb terepraliját. Ez nemcsak extrém hosszú útvonalával emelkedik ki a versenynaptárból, hanem azzal is, hogy kizárólag hölgyek indulhatnak rajta.

A Rebelle Rally résztvevői nyolc nap alatt több mint 2300 kilométert tesznek meg Észak-Amerika homok- és kősivatagaiban. Az időtartamot és a versenytávot tekintve egyaránt ez a leghosszabb tereprali futam az USA-ban. Mégsem ez teszi különlegessé az idén negyedik alkalommal megrendezett expedíciót, hanem hogy kifejezetten és kizárólag női párosok nevezhetnek. A verseny mottója: „Az otthonod előtt parkoló autó jóval többre képes, mint gondolnád.” Ez különösen találó, hiszen a vásárlók elenyésző hányada tudja, mire is való igazából egy szabadidőjármű, azok pedig még kevesebben vannak, akik a hétközben gyerekeket és bevásárló szatyrokat szállító járművel ténylegesen neki is vágnának az ismeretlennek.

A rali fogadtatása minden várakozást felül múlt, a jelentkezők száma jóval meghaladja azt a negyven párost, ahol a szervezők logisztikai és biztonsági okokból meghúzzák a határt. Európából, a Távol-Keletről és Afrikából is érkeznek csapatok. Vannak, akik maguknak akarnak bizonyítani, mások a társadalmi sztereotípiákat szeretnék ledönteni. Olyanok is neveznek, akik számára a Rebelle Rally nem egy magasztos eszméhez vezető út, hanem maga a cél: ők semmi másra nem vágynak, minthogy egy hosszú hétre kiszakadjanak a mindennapokból.

A kiszakadást szó szerint kell érteni: a nyolcnapos verseny (plusz két nap felkészülés) első napján kikapcsolják a mobiltelefonjukat. A modern elektronikus navigációs berendezések használata ugyanis nem megengedett, kizárólag papír alapú térkép és egy hagyományos tájoló segítségével kell a versenyzőknek megtalálniuk az ellenőrző pontokat. Naponta 11-12 órát vezetnek a résztvevők, ez idő alatt 350 kilométert tesznek meg – ez is jól érzékelteti, hogy a versenyzőket nem könnyített körülmények várják. Sőt: a főszervező hölgy minden nap hajnali ötkor, kolomppal ébresztette a mezőnyt, volt egy kétnapos maratoni etap, ahol a semmi közepén felvert sátrakban aludtak a versenyzők, illetve beiktattak egy 1/100-as szakaszt is, ahol az nyert, aki a legpontosabban tudta tartani az átlagsebességet egy mechanikus stopperóra segítségével.

Ezen a kőkemény ralin ért el abszolút első helyezést az X Elles csapata: Rachelle Croft és Taylor Pawley. Mindketten rutinos tereptúrázók, akik szabadidejük minden percét – sőt, részben munkaidejüket is – azzal töltik, hogy saját határaikat centiről centire kijjebb tolva megismerjék a világot, és ebben másoknak is segítsenek. Gyakorlott offroad pilótaként habozás nélkül választották a Lexus GX 460-ast a versenyen induló autójuknak. Döntésüket nem is bánták meg: a Toyota Land Cruiser Prado verhetetlen terepalkalmasságát a Lexusok kiemelkedő kényelmével kombináló autó végig uralta a mezőnyt, ami különösen azért nagy szó, mert teljes mértékben szériaállapotú modellről van szó.

A Lexus GX már csak azért is volt ideális választás a terepralira, mert a közelmúltban átfogó modellfrissítésen esett át a 4,88 méter hosszú, alvázas terepjáró, ami az eddiginél is kiválóbb terepképességekkel vértezte fel. A 301 lóerős, 446 Nm nyomatékú, 4.6 literes V8-as benzinmotor, a hatfokozatú automata sebességváltó, valamint a központi Torsen részlegesen önzáró differenciálművel, elektronikus központi differenciálzárral és felezővel szerelt állandó összkerékhajtás kombinációja robusztus alaptudást nyújt. Ehhez társulnak a különböző segédberendezések – a sziklás terepen jó szolgálatot tevő kúszóprogram vagy a gombnyomásra kiiktatható kanyarstabilizátor, amelyeket mostantól a jármű közvetlen környékét megjelenítő kamerarendszer, sebességváltó-hűtő, benzintank-védőlemez és a terepviszonyokhoz igazodó Multi-Terrain Select üzemmódváltó társul. Ezenfelül az sem elhanyagolható tény, hogy a GX közel három tonnát (2948 kilogrammot) képes vontatni.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.08
A cég azután döntött az új modellek mellett, hogy jelentősen hátrébb került az európai autógyártók....
2026.06.08
A nemzetközi sajtó a világbajnoki pontversenyt vezető Andrea Kimi Antonellinek, a Mercedes olasz....
2026.06.08
Egy bajor kisvárosban sorompó nélküli, teljesen digitalizált parkolási rendszert vezettek be. A....
2026.06.08
Három év után nyúlt hozzá a Mitsuoka a szokatlan megjelenésű Viewt Storyhoz, amely a múltidéző....
2026.06.08
Jelentős átdolgozáson esett át a Honda népszerű CRF off-road modellcsaládja a 2027-es modellévre. A....
2026.06.08
A New York-i Times Square forgatagába szervezett különleges, immerzív képzőművészeti....
2026.06.08
Az új Lamborghini videó, amely tökéletesen ötvözi a nagy teljesítményű atletikusságot, a szépséget....
2026.06.08
Új autóval vág neki élete egyik legizgalmasabb időszakának Szabados Ági. A népszerű műsorvezető és....
2026.06.08
Frontálisan ütközött két autó a 8-as főúton Jánosháza után, a 119-es kilométernél, ezért a....
2026.06.08
Hol, miképp, mikor? Részletezzük az alábbiakban.   ..