kőolajtermelés

Amerikai több kőolajat exportál 2020 végére Oroszországnál

2018.12.16.

Az Egyesült Államok mintegy két év múlva több kőolajat exportálhat, mint Oroszország - írja az MTI.

Az IHS nemzetközi piackutató szerint az Egyesült Államok kőolajkivitele 2020 szeptemberére elérheti a napi 5 millió hordót, és annak az évnek a végére az export már napi 5 millió hordó feletti lesz. Eközben az orosz olajexport a napi 5 millió hordós szinten stagnál majd.

Az intézet előrejelzése szerint az amerikai kőolaj, olajtermék és gázkondenzátum exportja 2019 végére felülmúlhatja majd a napi 10 millió hordót, amivel elveszíti jelenlegi listavezető helyét Szaúd-Arábia.

Oroszország, az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia a világ három legnagyobb olajtermelője, a nemzetközi energiaügynökség (IEA) számításai szerint hármójuk együttes termelése 40 százaléka a globálisnak.

Az IHS számításai szerint Oroszország, az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia kőolaj eladásából származó éves bevétele nagyjából azonos, mintegy 280 milliárd dollár. A GDP-hez képest viszont óriási az eltérés, az amerikai GDP 1 százalékát, az orosznak a 19 százalékát, a szaúdinak pedig 35 százalékát teszi ki az olajeladásból származó bevétel.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....
2026.06.11
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..