Opel Dakar Team

Ami megtörténhetett, megtörtént az Opel Dakar Teammel

2017.07.22.

Kalandos szakaszt teljesített a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a Silk Way Rally utolsó előtti napján, amelyről estére kiderült, hogy valójában az utolsó volt. 

Az Opel Dakar Team kettőse a 20. helyen végzett a szakaszon, az összetettben pedig a korábbi időbüntetés miatt (amit azért kapott, mert technikai gondja miatt kénytelen volt kijönni a pályáról és kihagyni GPS-pontokat) a 19. helyen fejezte be ezt a hosszú, rettenetesen nehéz, ugyanakkor gyönyörű versenyt.

„Utolsó előttinek rajtoltunk, de ez nem vette el a kedvemet, sőt, 115 kilométerig nyomtam, ahogy a csövön kifért – tizenhárom autót előztünk meg közben, és persze ettől fülig ért a szánk. Végig dűnéken autóztunk, és jobbról, balról hagytuk magunk mögött az ellenfeleket. Mindig történt valami, nem unatkoztunk – mondta az Opel Mokka pilótája, Szalay Balázs. – Aztán a 115. kilométernél elszakadt a kormányszervo ékszíja, amit fél óra alatt sikerült kicserélni, de amikor tovább akartunk menni, az autó egyszerűen nem indult, mert nem kapott benzint. Elkezdtünk variálni egy kicsit az áramkábelekkel, és egyszer csak erőre kapott. Megint tudtunk menni egy kicsit, de nem sokat, mert kaptunk egy defektet – a homokban a dűnéről lefelé jövet egy kanyarban lefordult először a bal első, utána a jobb első gumink. Emiatt egy kicsit vissza kellett venni a tempóból, mert már nem volt tartalék abroncsunk.”

A fenti problémák ellenére a páros a 11. helyen ért célba az elsõ szakaszon. Igen, az elsõn, mert a pénteki volt az egyik olyan nap a majd' tízezer kilométeres verseny során, amelyen két szelektív szakaszt is rendeztek. A másodikon aztán folytatódtak a kalandok. „Körülbelül negyven kilométernél megállt az autó – se szó, se beszéd a dûnék között. Eltelt vagy fél óra, mire újra el tudtuk indítani, mert megint nem kapott üzemanyagot a motor. Utóbb kiderült, hogy egy relé ment tönkre. Amikor végre újra menetben voltunk, úgy döntöttünk, a CP1-nél kimegyünk az aszfaltra, mert addigra az autó már folyamatosan leállt, és nem érte volna meg kockáztatni. Nagyon nehéz nap volt ez is, és nagyon nehéz verseny” – summázta a történteket Szalay Balázs. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.05
Meglepő fordulat, radikális stratégiaváltás.   ..
2026.02.05
Február 10-én leplezi le vadonatúj típusát a Toyota. Egyelőre csak annyit tudunk róla bizonyosan,....
2026.02.05
Hatalmas érdeklődés övezi az utcán, elismerő tekintetek és felkiáltások kísérik útját. De vajon....
2026.02.05
Autóbuszai csaknem tíz százalékát korszerű járművekre cserélte a BKV: csütörtöktől mind a 65,....
2026.02.05
Egyes piacain stagnált, másutt látványosan erősödött a Toyota-csoport prémiummárkája, amely fontos....
2026.02.05
Noha a tömegközlekedés elérhetőségét javító intézkedések gyakoribbak, mint azok, amelyek a....
2026.02.05
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg – írta a profit.ro....
2026.02.05
Versenyautó kiállítás, személyes találkozási lehetőség világhírű magyar autóversenyzőkkel,....
2026.02.05
A müncheni üzemben új gyártósorok álltak rendszerbe. Az új BMW i3 sorozatgyártása 2026 második....
2026.02.05
A dél-koreai Hyundai járműgyártó mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi....