2021.01.08.

Egyszer fent, egyszer lent – néha egy napon belül mind a kettő. A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a Dakar rali csütörtöki szakaszának elején fent volt (az első ellenőrző ponton a 17. helyen haladt át), és utána is jó ideig remek tempót diktált. Utóbb azonban, körülbelül 30 kilométerrel a...

2020.08.26.

Jean Louis Schlessert és csapatát mindig is az vezérelte, hogy a lehető legjobb Africa Race-t rendezzék meg, hogy a tereprali és Afrika szerelmesei a hagyományokat követve hódolhassanak szenvedélyüknek.

  

2020.07.27.

A Marokkó Desert Challenge szervezői bejelentették, hogy az indulóik 97 százalékának kérésére a szeptemberi versenyüket 2021 áprilisára halasztották el. Az ok a világjárvány, amely Európát ugyanúgy érinti, mint Afrikát – nem beszélve a határok lezárásáról. 

2020.06.30.

A marokkói világkupa-futam szervezői a jelenlegi helyzetnek megfelelően átszabták a terveiket, így az eddigiektől eltérően nem szállodában laknak majd a mezőny tagjai, hanem ahogy régen, egy nagyobb, zárt tábort építenek fel számukra, hogy a lehető legkevesebbet érintkezzenek a helyiekkel, így...

2020.06.04.

A végsőkig kivártak, de nem lehetett tovább halogatni a döntést: a Silkway rali szervezői az orosz sportminisztérium és a helyi autósport szövetség javaslatára törölték a versenyüket, amely július 2-án rajtolt volna Moszkvából, és nyolc szakasz megtétele után Kazanyban ért volna célba.

2020.04.14.

Tizenhat éve tart az együttműködés az Opel Magyarország és az Opel Dakar Team, azaz Szalay Balázs pilóta és Bunkoczi László navigátor között. A páros 2004 óta versenyez az Opel márkával, a sivatagi viadalokra specializálódott csapat azóta viseli az Opel Dakar Team nevet. Ez a szoros kapocs...

2020.04.03.

Alighanem a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős volt az utolsó magyar autós páros, amely nemzetközi versenyen szerepelt az idén, mivel a tereprali világkupa katari versenye volt az egyik utolsó, amelyet egyáltalán megtartottak.

2020.02.28.

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a nyolcadik helyen ért célba a tereprali világkupa idénynyitó, katari viadalán, amiért négy világkupa-pont járt. A T1-es kategóriában az Opel Dakar Team párosa negyedikként végzett

2020.02.21.

A katari világkupán kezdi a szezont az Opel Dakar Team. Ez lesz a negyvenedik ország, amelyben Szalay Balázs próbára teszi gyorsaságát. 

2019.12.13.

Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László a Közel-Keletre készül! 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.20
Dízeles, manuális váltós, kényelmes és még elég extrás is. A Caravelle hozza, amit várunk tőle. ..
2026.09.20
Olykor 25–30 év gyakorlás sem elég, hogy valaki Takumi lehessen, és a rendszeres vizsgák is komoly....
2026.09.20
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Kérdés a tizedeshez. ..
2026.09.20
A Központi Statisztikai Hivatal és a Hasznaltauto.hu legfrissebb, augusztusi közös statisztikája....
2026.09.20
Nemcsak az amerikai autók, hanem a kamionok is más, markáns koncepciót képviselnek az európaival....
2026.09.20
A Magyar Suzuki és az Ipsos országosan reprezentatív kutatása szerint a magyar közlekedők többsége....
2026.09.20
Egy töltéssel a csehországi gyártól Amszterdamig ment az elektromos SUV. ..
2026.09.20
Szeptember 21-től, hétfőtől forgalomkorlátozásra kell készülni az Erzsébet híd két budai lehajtóján....
2026.09.20
A modern Superb négy generációjából világszerte közel 1,8 millió járművet adtak át az ügyfeleknek. ..
2026.09.20
A svéd autógyártó, a Volvo bejelentette, hogy 2027. március 1-jén bezárja stockholmi irodáját a....