M6-os autópálya

Amiért csak lehetett, megbüntették a kamionost az M6-os autópályán

2023.06.03.

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

A rendőrök június 1-jén 19 óra 15 perckor az M6-os autópálya, Budapest felé vezető oldalán, a Dunaújvárosi pihenőhelynél ellenőriztek egy járműszerelvényt, mivel azzal úgy közlekedtek, hogy a pótkocsiról hiányzott a hatósági jelzés. Az intézkedés során megállapították, hogy a vontatmány a nyilvántartási adatok alapján egy „egyszerű” félpótkocsi kellene, hogy legyen, azonban azt már átalakították speciális összecsukható, túlméretes óriáskeréknek, melyhez a sofőr engedélyt nem tudott bemutatni. Ennek köszönhetően a járműszerelvény teljes hossza közel három méterrel meghaladta a jogszabályban előírt maximális hosszúságot, azonban túlméretes közlekedéshez szükséges engedélyekkel szintén nem rendelkezett az 53 éves dunaharaszti férfi.

A hiányosságok ezzel még nem értek véget, mivel a nyergesvontatónak és a pótkocsinak is a műszaki érvényességi ideje lejárt, azokat a forgalomból kivonták, valamint a gépkocsi érvényes kötelező felelősségbiztosítással sem rendelkezett.

A sofőr ezen megállapításokat hallva, már csak annyit tudott felhozni védekezésképpen, hogy nem ő vezette a járművet, amit természetesen kollégáink láttak és kamera is rögzített, a férfival szembe így szabálysértési, közigazgatási és büntetőeljárás is indult.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.30
A legtöbb autós még nem hallott a zónás architektúráról, pedig a szakértők szerint ez lehet az....
2026.06.30
A Neue Klasse formanyelv szerint rajzolták meg a nagy SUV-ot, amelynek villanyos kivitele, az iX5....
2026.06.30
Gyorsan észlelte és kihasználta az EU által hagyott kiskaput a legtöbb kínai gyártó. Most az olcsó....
2026.06.30
Így profitál egymásból az AUDI AG logisztikai részlege és a Formula–1 projekt: Dieter Braun, az....
2026.06.30
Az Audi Hungaria a mai napon rendezte meg a „Tanulóink az élvonalban – Beste Auszubildende 2026”....
2026.06.30
Még tart a szupergazdagok lendülete, úgy veszik a luxusautókat a magyarok, mintha nem lenne holnap....
2026.06.30
A Toyota Yaris sofőrje túl nagyot rántott a kormányon, ezért elvesztette az uralmát a járműve....
2026.06.30
Bár a globális autóipar 2025-ben még négy százalékkal bővült, az idén a költségnyomás, a....
2026.06.30
Az országos tisztifőorvos a tartós és fokozódó hőség miatt június 27-én éjféltől hőségriasztást....
2026.06.30
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen....