A nagy ötleteket olykor nagy tragédiák inspirálják, így volt ez a magyar fővárossal is, melyet 1838. március 13-án éjjel óriási vízbetörés sújtott, pedig a veszélyre már korábban elhangzottak figyelmeztetések. A Duna szabályozását az 1775-os árvíz óta szorgalmazta Vásárhelyi Pál, aki az Athenaeumban megjelent cikksorozatban 1838. március elején minden korábbinál nagyobb árhullámot jósolt, legfőbb okként a rendezetlen folyómederben kialakuló jégdugókat megnevezve.

Igaza lett, a Csepel-szigeti jégdugó március 15-én éjjel ugyan megmozdult, de Budafoknál ismét megakadt. Ekkor már 929 centiméteresre emelkedett a Duna szintje, a hatalmas víztömeg a bal part húsz kilométeres szakaszán óriási pusztítást végzett: az utcákban a több mint kétméteresre, néhol 2,6 méteresre duzzadt víz, mely a pesti oldal 4254 házából 2281-et, Budán 601-et rombolt le.

John Hürlimann rajza az 1838-as árvízről Forrás: MEI

A halálos áldozatok száma 153 volt, ennél jóval tragikusabban is végződhetett volna, ha nincsenek árvízi hajósok, többek között Wesselényi Miklós báró, akinek irányításával csónakokkal mentették az embereket, miközben sokaknak élelmet szállítottak.

A Duna magyarországi szakaszán tízezernél több ház semmisült meg, négyezren megsérültek, a károsultak megsegítésére Bécsben nyolc koncertet adott Liszt Ferenc.

Az árhullám után a József nádor vezette Szépítő Bizottság új gátrendszer építését rendelte el és megtiltotta a vályog használatát. Az árvízveszély csökkentését is szolgálta volna a Nagykörút helyére tervezett csatorna, melynek ötletét már 1948-ban felvetette Széchenyi István, aki közlekedési miniszterként el is indította terveztetését. Hasonló nyomvonalú hajózható csatorna tanulmányt nyújtott be a Helytartótanácshoz Reitter Ferenc 1862-ben: a Margitsziget déli csücskétől a mai Boráros térig húzódó vonalvezetés akkoriban még üres területeken vezetett keresztül, a mederré mélyített árok szállítási útvonalként és árvízmentesítőként is szolgált volna.

A pesti nagykörút vonalára tervezett hajózó csatorna     Forrás: Europeana

Az Európai Digitális Könyvtár Europeana honlapján olvasható 85 oldalas anyag részletesen ismerteti Reitter mérnök terveit: a két zsilippel lezárt 2216 öl ( 4,4 kilométer) hosszú, 20 öl (40 méter) széles csatornán tizenkét vashíd szolgálta volna a két part közti kapcsolatot, két mélyített kitérő pedig öbölként szolgált volna.

A tervek szerint a csatornát délen összekapcsolták volna az ugyancsak zsilipekkel lezárandó Soroksári Duna-ággal.

A többtízmillió forintos beruházás ellentételezéseként Reitter a következő bevételekkel számolt: vámok, kikötő díjak, bérbe adható raktárak, öntözővíz, és telkek/földterületek, melyeket a kisajátítás és a csatornaépítés után felárral lehetett volna értékesíteni.

Nem jött össze, elmaradt az állami kezességvállalás és az e célra rendelt vállalat megalapítása, mert a tömegeknek nem tetszett a kisajátítás, amit az is nehezített, hogy az évek alatt alaposan beépítették az érintett területet.

A Pesti Napló 1868. végén háromrészes szerkesztőségi cikkben taglalta, hogy mennyire egészséges egy ilyen csatorna, ki fizeti az építkezést és az egyre tetemesebb kisajátítási kártérítéseket. A cikk befejezése után - november 9-én - a városi képviselő testület a második szavazáson 4/5-ös többséggel leszavazta a csatornaépítést. Ezután megalakult a Fővárosi Közmunkák Tanács, melyben Reitter főmérnökként dolgozott a napjaink száraz körútjának tervein.

A Nagykörút építéséről szóló törvényt 1871. június 10-én szentesítette Ferenc József, a körút terve – egy elegáns sugárúttal együtt 1868-ban jelent meg.

Csőtörés a körúton     Fotó: Boros Jenő

A velencei típusú város ötlete nem valósult meg, továbbra is szárazföldi járművek közlekednek a budapesti nagykörúton, bár voltak olyan órák, amikor a villamosok is vízben álltak, sőt, emberek fulladtak meg a tragikus csőtörés miatt. A Király utcai ( akkor Majakovszkij utcai) megállóban a villamosokat csak a sínek tartottak a víz által kimosott kráter fölött, miközben az egyik földalatti műhelyben ketten megfulladtak. A Magyar Távirat Iroda így tudósított az 1988. május 19. tragédiáról: A Lenin körút és a Majakovszkij utca kereszteződésében eltörött a körút alatt húzódó 1200 milliméter átmérőjű főnyomóvezeték. A nagy erővel, váratlanul betörő víz elárasztotta a Lenin körút 55. szám alatti pinceműhelyt, s az ott dolgozó két munkás az iszapban megfulladt.

A mentesnél búvárokat is bevetettek, a helyreállítás hetekig tartott, aztán megint szárazon közlekedtek az autók, villamosok.

Kráter a villamosmegálló helyén     Fotó: Boros Jenő

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!