AMTS

AMTS percről-percre – Afrikát megjárt versenykamion tornyosul az autók fölé

2017.03.26.

Nehéz elhinni, de az óriási sárga Scania olyan tempóra képes úttalan utakon, amivel sok versenyautót is maga mögé utasított Afrikában.

Az Africa Race legrutinosabb magyar egysége, a Qualisport Racing is kiállítóként vesz rész az AMTS-en. A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió idén januárban nyolcadszor versenyzett Afrikában, és a kamionok között a remek 5. helyet érték el a G pavilonban kiállított Scania kamionjukkal, pedig műszaki hibák is hátráltatták őket.

A Scania Qualisport Torpedo a csapat első versenygépe, amely csőrös karosszériával rendelkezik, ettől jobb a súlyelosztása. Fejlődött a futómű is, sokkal kényelmesebb az elődjénél, nem ráz, nem üt akkorákat a terepakadályokon. 2015-ben kezdték építeni az autót saját tervek alapján. A csapat már tíz éve versenyez kamionokkal, ezalatt rengeteg tapasztalatot halmoztak fel, amit igyekeztek beleépíteni ebbe az autóba.

Ezúttal sem kaptak igazi gyári támogatást a Scaniától, ami még értékesebbé teszi az Africa Race-en a kategóriában megszerzett 5. helyet. A kamiont egy 13 literes, soros hathengeres versenymotor hajtja, ami nagy előrelépés, mivel az elődjében még egy iszákosabb és nehezebb 16 literes V8-as hajómotor dübörgött. 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Az európai autóipar erejét évtizedeken át a világ egyik legfejlettebb beszállítói hálózata adta.....
2026.07.05
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap....
2026.07.05
Tőzsdei bevezetésre készül a globális autóipar óriásai által támogatott kínai Momenta. ..
2026.07.05
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: 3 doboz csilis babot fogyaszt. ..
2026.07.05
A Szovjetunió mezőgazdaságának gépesítése az 1920-as és 1930-as évek fordulóján stratégiai....
2026.07.05
Élete Magyar sikerrel folytatódott a brit Forma–3 (hivatalos nevén GB3) hungaroringi hétvégéje,....
2026.07.05
A motorkerékpáron, sőt, a kerékpáron hátul ülő utas sem ihat alkoholt szeptembertől, amikor....
2026.07.05
Az atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítása gazdasági és....
2026.07.05
A győri Széchenyi István Egyetem AI- és Jövőstratégiák Központjának friss felmérése szerint az....
2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....