AMTS

AMTS percről-percre – Hyundai újdonságok a G-pavilonban

2017.03.25.

A dél-koreai márka három modellt hozott a tegnap megnyílt autós sokadalomra. A Golf ellenfelének szánt i30-as mellett, az Ioniq hibrid változata és az ország egyetlen i20 R5-ös rali autója is megtekinthető.

A harmadik generációs i30-as 2017-ben teljes modellcsaládként jelenik meg a piacon. A Golf ellenfelének szánt dél-koreai kompakthoz komoly reményeket fűznek a gyáriak, ennek köszönhetően idehaza januárban jelent meg a szalonokban a hatchback, április közepén érkezik a kombi, ősszel pedig a sportos N-széria és az ötajtós szedán (Fastback) kivitel várható.

Fotó: Horváth Miklós

Az autó fő erényei között az árat, a dizájnt és a vezethetőséget emeli ki a modell sajtóanyaga, ez utóbbi esetében a rüsselsheimi technikai központ mérnökei adtak bele apait-anyait. A csehországi gyártású autó hosszúsága 4 cm-t gyarapodott, szélessége másfél centivel lett nagyobb, magassága pedig ugyan ennyivel csökkent. Az önsúly 28 kg-mal szerényebb, miközben a kasztni merevség 22 százalékkal jobb, köszönhetően az 50 százalékot meghaladó arányban felhasznált nagyszilárdságú acéloknak. Rendhagyó módon az i30-as futóművét a Nürbirgringen hangolták véglegesre 450 kör megtétele alatt.

Az újdonság küldetése, hogy 2020-ig a legnépszerűbb európai márkává avanzsáljon általa a Hyundai, ebből kifolyólag elmondható, hogy a népautó babérjainak megszerzését tűzték ki zászlajukra a dél-koreaiak, szó szerint, ugyanis ebben a szegmensben a wolfsburgi márka áll a dobogó legfelsőbb fokán. Hazánkban kb. 600 darab talált gazdára 2016-ban, az új modellből 7-800 darabos volumen értékesítését tartja reálisnak az importőr.

Az Ioniq esetében több dolog miatt is piedesztálra állítható az újdonság: első alkalommal jelenik meg háromféle ökohajtásrendszerrel egy típus, e miatt nagy áttörés várnak a Hyundainál az elektromos, hibrid és plug-in hibrid autók piacán. A másik ok, amiért jó eséllyel taszítja le trónjáról a Prius-t a koreai márka, az ára és az emészthetőbb dizájn.

A tisztán elektromos verzió 200 km-es hatótávval kecsegtet, a hibrid pedig használhatóságában licitál a japánok fölé. A bolygóművel szerelt fokozatmentes Toyotákkal ellentétben az Atkinson-ciklusú 1.6 literes szívómotor és a hozzá kapcsolt hatfokozatú duplakuplungos az első tesztek alapján nem úgy mozgatja az autót, mintha befőttes gumival húznák. Nincsenek zavaró felbőgések, nincs hirtelen megtorpanás, vagy meglódulás, sima és egyenletes a jármű dinamikája.

A 105 lóerős benzinmotor különlegessége, hogy a blokk és a hengerfej egymástól független hűtéssel rendelkezik, a termikus hatásfok 40 százalékos (a legjobb az autóiparban), többek között a 200 baros, hatlyukú injektornak köszönhetően. Az állandó mágneses villanymotor 32 kW és 170 Nm nyomaték leadására képes, a rendszer teljesítmény így 141 lóerő és 265 Nm-es.

Végül, de nem utolsó sorban megtekinthető Lovász Pál és Kürti Tamás i20 R5-öse is, mely a raliban – cskúgy mint az utcán az i30-as - szintén a német technikát hivatott megelőzni, ugyanis  a márkaválasztással a versenyző páros a Skoda hegemóniát törte meg. Az 1600 köbcentiméteres turbómotor 285 lóerős és 420 Nm-es teljesítményét egy ötsebességes szekvenciális váltó továbbítja a kerekekhez. Az állandó összkerékhajtású raligép súlya 1230 kg, a versenyzők elmondása szerint a következő héten már a Miskolc Rallye-ra gyúrnak vele.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.03
A BMW Group regensburgi gyára rekordot jelentő termelési volumennel ünnepli fennállása negyvenedik....
2026.02.03
Messze túljegyezték a cseh hadigyártó CSG csoport január végi részvénykibocsátását az amszterdami....
2026.02.03
Kína 2027. január 1-jétől betiltja a rejtett, elektronikus működtetésű autókilincsek alkalmazását a....
2026.02.03
Csodákra képes egy porszívógyártó, ha átnyargal az autóiparba: olyan autót alkot, amely....
2026.02.03
A vezetéstől kétszer eltiltott ittas sofőrt igazoltattak a szekszárdi egyenruhások – írta a Tolna....
2026.02.03
2025-ben érkezett az egykori Renault 5 újkori, ezúttal csakis elektromos utódja. Alighogy jött,....
2026.02.03
A Sant’Agata Bolognese-i márka folytatja növekedését: 2025-ben történelmi rekordot ért el 10.747....
2026.02.03
A roncsot kerülgette mindenki, de csak egy autós állt meg segíteni. ..
2026.02.03
Januárban 33,5 százalékkal kevesebb személygépkocsit helyeztek forgalomba Romániában, mint egy....
2026.02.03
Sok helyen kaotikus a helyzet az utakon az Útinform jelentése alapján. Balesetek, lerobbanások,....