AMTS 2017

AMTS percről-percre - A Kia standra a lányok miatt is érdemes kilátogatni!

2017.03.25.

A Hyundai testvérmárkája a szalonokban majd csak két hét múlva érkező Picantóval, az új Rióval és a Kia Lotos Race kupában induló lányokkal várja az érdeklődőket. Az Optimán kívül a közelmúltban debütált Niro és Sportage is megtekinthető a G-pavilon sarkában található standon.

Kezdjük is a második legkeresettebb Kia modellel, a Rióval, melyből 2016-ban 450 ezer darabot adtak el világszerte, dobogós helyhez juttatva ezzel a márkát. A Hyundai i20-as testvéreként ismert modell egyik említésre méltó ismérve, hogy a szegmens legtágasabb tagjaként aposztrofálja a gyár az eladásainak 15 százalékát kitevő negyedik generációs újdonságot. A modernebb összképért az elöl-hátul LED-es lámpák, és a tigrisorr hűtőmaszk felel az elődjénél 1,5 centivel hosszabb (4650 mm), fél centivel szélesebb (1725 mm), és magasságában 5 mm-t csökkent (1450 mm) karosszéria esetében. A tengelytáv csupán egy centivel lett nagyobb (2580 mm), de a felsorolt paramétereivel valóban nagynak számít jelenleg a kisautók között, ugyanis az i20-asra például 3,5 centit is ráver teljes hosszban.

Fotó: Horváth Miklós

A beltérben a HMI rendszer lebegő érintőképernyője viszi a prímet, ugyanakkor a kellemes tapintású plasztikok sem elhanyagolható részletek, hiszen igencsak hozzászoktatták a koreaiak a vásárlóikat az efféle ficsörökhöz az elmúlt években. Az új Rio belterében is látható, hogy nem csak a külcsínre futotta a frankfurti dizájnerek lendületéből, körbeláthatóság és tárolóhelyek tekintetében legalább olyan kompromisszum mentes az autó, mint minden más terülten.  A Rio motorkínálatában újdonságnak számít az egyliteres, háromhengeres benzines aggregát, melynek teljesítménye 100, vagy 120 lóerő lehet. Szívó benzinesek terén az 1,25 literes, 84 lovas és az 1,4 literes 100 lóerős motor szerepel a palettán. Az egyetlen öngyulladós erőforrás továbbra is az 1.4 literes, melynek két teljesítménylépcsős változatával konfigurálható a modell, a 77 és 90 lóerőssel.

A Picanto esetében már egy sokkal vadabb karaktert és kizárólag 5 ajtós karosszériát hozott a megújulás, ugyanis a Kia felmérései szerint nincs igény immár a háromajtós városi kisautókra. A teherviselő elemek, azaz a padlólemez és a tető nem változott, viszont a lökhárító, a motorháztető és a lámpák átrajzolásával, valamint a magasabban húzódó övvonallal az elődmodellnél és a vetélytársaknál is karakteresebb kisautó született.

Az autó hossza nem változott (3,6 méteres), a tengelytáv is csupán másfél centivel lett hosszabb, viszont jól látható módon csökkent az első túlnyúlás és gyarapodott a hátsó, teret adva ezzel a beltér- és a csomagtér növekedésnek. Utóbbi esetében az alapból 255 literes űrtartalom, támladöntéssel 1100 literesre bővíthető, ami már figyelemre méltó adat ebben a kategóriában.

Krajnyák Petra (b), és Vogel Adrienn

A dögös kisautó sztorija 2017-től a Kia Lotos Race kupában is folytatódik, a Sun Aqua KIA Racing Team színeiben Vogel Adrienn és Krajnyák Petra öregbíti a márka jóhírét, a 22 fős mezőny „egyetlen”női pilótáiként. A műszakilag teljesen egyforma KIA Picantók április végén kezdik meg a versenyszezont Németországban, Oschersleben-ben, az ADAC GT Masters betétfutamaként. Két hétre rá Magyarországra látogatnak, ahol a Hungaroringen a WTCC betétfutamaként szerepelnek. Ezt követően Poznan (Lengyelország), Szlovákiaring (Szlovákia), Most (Csehország) és zárófutamként Monza (Olaszország) szerepel a versenynaptárban.

A KIA Picantók 100 lóerős, elsőkerékmeghajtású versenyautók. A kupa szervezői kiemelt figyelmet fordítanak rá, hogy a versenyautók között ne legyenek különbségek, ezért a futóművet kivéve minden széria a Picantókban. Az autóknak meghatározott minimum súlya van, emiatt a túl könnyű versenyzők plusz súlyt kapnak az autóba. Minden versenyt követően a versenybírók mintát vesznek az üzemanyagból és az olajból. Versenyek előtt pedig szúrópróba szerűen motorvezérlő elektronikát cserélnek a Picantókban, így senkinek nem áll érdekében, hogy módosítsa a beállításokat. A gumik utcai E jelzésű abroncsok, melyek felületéből le kell darálni a jobb tapadás érdekében. A szigorú szabályok betartatásával a KIA Lotos Cup a legkiegyenlítettebb versenyt biztosítja, hogy valóban a versenyzők tehetségén múljon az eredményességük.

És a lányok...

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....