erőszak

Annyira sietett az ittas, nyugdíjas sofőr, hogy a járdán próbált előzni - videó

2023.07.04.

Súlyos testi sértést okozó közúti veszélyeztetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, valamint ittas vezetés miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség a 76 éves férfival szemben.

A vádirat szerint az elkövető 2022. október 19-én délután ittasan vezetett Veszprémben, amikor a belvárosban lévő egyik körforgalom előtt a kiemelt útszegélyen át felhajtott Volkswagen Tiguanjával a járdára, hogy a körforgalomba behajtásra váró autókat így kerülje ki.

 

A férfi 30-40 km/órás sebességgel közel 40 métert tett meg a járdán, ahol ekkor több gyalogos, köztük egy tizennyolc éves fiú is tartózkodott a szüleivel. Az elkövető a gyalogosok felé hajtott, amelyet a fiú édesanyja észrevett, és félrerántotta gyermekét, azonban a gépkocsi ennek ellenére a sértett jobb lábán áthaladt, aki ennek következtében nyolc napon túl gyógyuló töréses sérülést szenvedett.

A sofőr ezt követően nem állt meg, hanem további 160 métert haladt a járdán, majd az úttestre visszatérve segítségnyújtás nélkül elhajtott. A körforgalomba a baleset idején behajtó egyik járművezető tanúja volt a történteknek, ezért a vádlottat követve a közelben megállásra késztette, de a férfi innen is továbbhajtott.

Az ügyészség a vádiratában az elkövetővel szemben börtönbüntetés és a közügyek gyakorlásától, valamint a közúti járművezetéstől történő eltiltás kiszabását indítványozta.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.10
A CUPRA Raval világpremierjével a márka ismét bebizonyítja, hogy nem ismer kompromisszumot, ha a....
2026.04.10
A 2025-ös adatok alapján jól kirajzolódik, hogyan alakul az autólopások helyzete Szlovákiában, és....
2026.04.10
A burgenlandi rendőrség kedden pozitív eredményről számolt be a húsvéti hétvégével kapcsolatban.....
2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....