Forma-1 Belga Nagydíj

Antonelli győzött Spában és növelte az előnyét összetettben

2026.07.19.

A Mercedes 19 éves olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a világbajnoki összetettben.

Antonellinek ez volt pályafutása hatodik futamgyőzelme, mindegyiket az idén aratta. A fiatal olasz pilóta mögött Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője ért célba másodikként, míg a dobogó alsó fokára a négyszeres vb-győztes Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája állhatott fel.

Antonelli csapattársa, a brit George Russell baleset miatt már az első körben kiesett, így hátránya 50 pontra duzzadt az összetettben, amelynek második helyén a Spában negyedikként zárt hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari brit versenyzője áll, 45 ponttal elmaradva Antonellitől.

A rajt utáni első kanyarban még nem változott a sorrend, Antonelli elsőnek fordult el, mögé Verstappen és Russell sorolt be. Utóbbit a Ferrarik üldözték, miközben az élen Verstappen az Eau Rouge-kanyarba menet elszáguldott Antonelli mellett. A Kemmel-egyenesben aztán a fiatal olasz szélárnyékból támadott és visszavette az első helyet Verstappentől, mögöttük Leclerc érkezett a féktávon nagy lendülettel, a kanyarban pedig Russell és Hamilton autója ért össze, aminek következményeként a Mercedes brit versenyzője a sóderágyban kötött ki és ott is ragadt. Ennek nyomán a pályára hajtott a biztonsági autó, de még ezt megelőzően Leclerc lehagyta Verstappent és feljött másodiknak.

Az újraindításra a negyedik kör végén került sor, ekkor Antonelli, Leclerc, Verstappen volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, mögöttük Oscar Piastri (McLaren) jött fel negyediknek Hamilton megelőzésével. Rövidesen Verstappen lehagyta Leclerc-t és üldözőbe vette Antonellit, a Ferrari monacói versenyzőjének pedig védekeznie kellett, ugyanis hamarosan Piastri támadta őt a harmadik pozícióért. A csatában egyszer összeért a két autó, Leclerc végül nem veszített pozíciót, ugyanakkor Hamilton valamivel később meg tudta előzni Piastrit és feljött negyediknek.

A kerékcseréket az élmezőny tagjai közül Verstappen kezdte a 18. kör elején, eggyel később Antonelli is a boxban járt, a 20. kör kezdetén pedig Leclerc és Hamilton is kiállt friss abroncsokért. Utóbbi esetben a pályára került törmelék takarításának idejére virtuális biztonsági autós időszak volt érvényben, ennek köszönhetően Leclerc Antonelli előtt tért vissza a pályára. A versenytáv felénél így sorrendben Leclerc, Antonelli, Verstappen volt a dobogós helyeken autózók sorrendje, de az ő haladásukat kissé megakasztotta a 13. pozícióból rajtolt, s ekkor még kerékcsere nélkül az élmezőnyben köröző vb-címvédő Lando Norris (McLaren).

Antonelli aztán a hajrához közeledve egyre csökkentette a hátrányát Leclerc-hez képest, s 10 körrel a leintés előtt óriási tempóelőnyét kihasználva le is hagyta a Ferrarit. Norris közben letudta a kerékcseréjét és a hetedik pozícióban tért vissza a pályára, közben Leclerc igyekezett tapadni Antonellire, de nagyjából 1,2-1,3 másodperces hátránya stagnálni látszott.

Az utolsó körökre a monacói még jobban lemaradt, így végül Antonellié lett a belgiumi siker, a futam közben öt másodperces időbüntetéssel sújtott és a kiállásánál az egyik szerelőjét is véletlenül elsodró Hamiltont pedig negyedikként intették le.

A vb jövő hétvégén a Hungaroringen, a 41. Magyar Nagydíjjal folytatódik.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
Az idei balatoni hajózási főszezonban a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) kompjain a tavalyinál....
2026.09.04
A Toyota Gazoo Racing mérnökei fogták a békés üzleti szedánt, kidobták belőle a gyári hajtásláncot....
2026.09.04
Komolyan veszi az Egyesült Királyságot a Chery, ugyanis egykori Nissan gyártósor mellett már saját....
2026.09.04
Több mint egy hónapos szünet után, Anglia egyik legismertebb versenypályáján folytatódik a brit F3....
2026.09.04
A világ kedvenc kisautója, a Geely E2 már a belépő PRO felszereltség esetén is 7 légzsákkal, 24....
2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....