Anyukám is érteni fogja – Egyedül egy problémával 2. rész | Autoszektor
telefon

Anyukám is érteni fogja – Egyedül egy problémával 2. rész

2021.03.30.

Nem adom fel, míg egy darabban látsz!

A beépített autóstelefon kálváriája folytatódik, de legalább megértjük, hogy miért nem működik a szolgáltatóváltás után. Aki nem tudja miről van szó, lapozzon az első részre!

És indult a nyomozás

Az ügyfélszolgálat menürendszerét már 4-5 hívás után megtanultam és megismerkedtem azzal a 3-4 hölggyel, akikhez általában befutott a hívásom. Elpanaszoltam nekik, mi a gondom, ők pedig készségesen szállították a lehetséges megoldásokat.

Előbb SIM-kártyát cseréltek, de semmi sem változott. Aztán különböző paraméterek állítottak a kártyán központilag, de a hiba továbbra is megmaradt. Szinte már könyörögtem a hölgyeknek, hogy kapcsoljanak össze a technikusokkal, mert interaktívan sokkal hatékonyabban haladnánk a hibakereséssel. Sajnálatukat fejezték ki, de ez nem lehetséges, nekik kell elmondani és ők egyeztetnek a műszakkal.

Hálózat van, vonal nincs.

Végül nem maradt más választásuk és megígérték, keresni fognak a technikus kollégák. Közben szorgalmasan kerestem és gyűjtöttem azokat a pontokat, ahol mégis működött valamiképpen a szolgáltatás, gondoltam ezzel nagyban segítem majd a hibaok feltárását.

Végül nagy nehezen összejött, hogy technikussal beszélhessek. Ő elmondta, úgy látják, hogy készülékeredetű a probléma, az autó telefonja elavult. Kérdeztem, hogy akkor miért működik mégis néha, erre nem kaptam egyértelmű választ.

Mindeközben még annyit megpróbáltam, hogy az autóba tettem a másik két szolgáltató kártyából, amelyekkel tökéletesen működött. Meg voltam győződve róla, hogy valamilyen konfigurációs hiba és fogja tudni orvosolni a szolgáltató. (Hogy minden eshetőséget kipróbáljak, az egyik Merci-klubos barátom ugyanilyen készülékében is teszteltem a kártyát – sikertelenül.)

Valami azonban mégis kiderült. 2015-ben a 900 MHz-es (2G) frekvenciatartomány kiterjesztették és ez lehet a titok nyitja.

Internetes kutatás

Mérnök vagyok, ha találkozom egy hibával, szeretem tudni, hogy az mi okozza, így nem hagyhattam annyiban dolgot, hogy így jártam, ez nem működik. Kutatni kezdtem a kiterjesztett GSM hálózat fogalmait.

A GSM hálózatok és eszközök működésével való ismerkedésem során megtanultam, hogy a készülékek egy frekvencián belül is két tartományt használnak a kommunikációra. A torony felé való adás az úgy nevezett „uplink”, vagy „transmit” mód, és a kiterjesztés előtti szabvány szerint ez a kommunikáció a 890 és 915 MHz közötti frekvenciatartományon zajlott. A torony felől való vétel, vagy másnéven „downlink”/”receive” ettől feljebb tolva, 935 és 960 MHz között történik.

Milyen tartományban működik a szolgáltató és milyenben az autós telefon?

Olyan műszaki jellegű kérdés ez, amelyre nagyon nem egyszerű megtalálni a választ. Végül a család álma mellett a laptopba bújva minden információt megtaláltam.

Ahogyan a szolgáltatók köre bővült a világban, a 900 MHz-es tartomány szűknek bizonyult, ezért – ez nem ellenőrzött adat – 2015-ben átálltak az extended (kiterjesztett) GSM szabványra a 900-as tartományban, röviden E-GSM hálózatnak nevezik.

A kiterjesztés a gyakorlatban azt jelentette, hogy mindkét csatorna számára rendelkezésre álló frekvenciatartományt lefelé toldották meg 10-10 MHz-el. Kezdetben az új tartományt is úgy osztották fel a szolgáltatók között, hogy abból mindháromnak jusson és mindhárom továbbra is használt a hagyományos tartományból is. Készítettem egy frekvenciaábrát, azon látszik az aprózódás.

Később, nem tudom mikor, ezen egyszerűsítettek. Mire minden régi készülék kikopott a használatból, ami nem volt felkészítve az E-GSM tartomány kezelésére, új felosztást kapott a tartomány. Eszerint a szolgáltató, ahová tartozom 90%-ban az új, kiterjesztett tartományba került, a másik kettő pedig a hagyományosban maradt.

Ezzel párhuzamosan próbáltam információhoz jutni, hogy az autós készülék milyen sávon képes kommunikálni. Az internet legmélyebb bugyraiból sikerült előhalásznom egy korabeli, javítóknak szóló 66 oldalas kiadványt a Nokia 609x modellekhez. Ennek az angol nyelvű PDF-nek a 39. oldalán leltem meg a választ: a telefon a vételben és adásban is a hagyományos 935-960, illetve 890-915 MHz-es tartományban képes kommunikálni.

Nézzük meg újra a fenti infografikát!

A skálán MHz-ben látható a kiterjesztett GSM frekvenciatartomány. Zöld sávval jelöltem be azt a tartományt, amit az autó telefonja képes kezelni. A Wikipedia (innen az információ) sorban a korábban töredezett frekvenciakiosztás látható, egy szín egy szolgáltatót jelöl. A két 2022-es dátum soraiban egy mobiltelefon frekvenciákkal foglalkozó oldal adatai alapján van feltüntetve, hogy jelenleg és a ’22-es dátum után szolgáltatónként hogyan oszlik meg, illetve fog megoszlani a tartomány.

Vastag fekete kerettel pedig az a közös halmaz látható, amelyben jelenlegi szolgáltatóm és az autótelefon is működik. Ez a válasz tehát arra, hogy az út kb. felén egyáltalán nincs hálózat, a másik felének pedig 90%-án miért nem lehet használni a telefont.

Szomorú vagyok, de legalább megértettem.

Mi a megoldás?

Nem, nem hagyom a bánatba az egészet, mert a szolgáltatásnak működnie kell az autóban. Tudom, hogy legalább ötféle más módja van az autóban való (szabályos) telefonhasználatnak, de én ragaszkodom a gyári készülék használatához.

Bármilyen egy DIN méretű korszerű fejegység nagyon jó szolgálatot tenne, de akkor oda a Mercedes-Benz felirat és az autentikus megjelenés, egy youngtimer-es ezt nem engedheti meg magának!

Hát hogyan mutatna itt bármilyen másik rádió?

Németországban foglalkoznak a korabeli gyári rádiók Bluetooth modullal való felszerelésével. Az én kocsimba való CD-rádió is kapható átalakítva potom 350 Euróért. Ne számítsák át…

Aztán ott vannak azok a megoldások, amelyek a rádió CD-tár vezérlőjéhez csatlakoznak és a forrást kiválasztva máris lehet nemcsak telefonálni még hangot lejátszani is a telefonról. Ez tök jó, de egyrészt kapcsolgatni kell, ha hívnak, másrészt papírnehezekké válna szeretett gyári készülékem. Ugyanez igaz minden más megoldásra is, a csiptetős Bluetooth-os kihangosítótól a fülről indítható rakétákig. No way.

Már megkezdem olyan GSM technológiában fekete öves műszerész felkutatását, aki a meglévő vezérlőegység átalakításával, alkatrészcseréjével, vagy átprogramozásával képessé tudja tenni az eredeti eszközt az új tartományon való működésre.

Ha ez a vonal eladad, amire lássuk be, elég nagy az esély, akkor nem marad más választás, mint visszakullogni a régi szolgáltatómhoz, ami viszont biztosan működőképes megoldást garantál 2022 áprilisa után is.

Amit megoldódott a probléma, ígérem beszámolok róla!

További autós tartalmakért kövesse Facebook oldalunkat!

 

Az oldal fő támogatója

 

2022.05.20
Egy feltehetően migránsokat szállító kisteherautót követő, két egymás mögött haladó rendőrautó....
2022.05.20
Egy konnektorról tölthető, zöld rendszámos Audi Q3 Sportback 45 TFSI e volt a jubileumi autó. ..
2022.05.20
Szerencsére a Volvo utasai túlélték a súlyos balesetet, a Magyar Közút alkalmazottai nem sérültek....
2022.05.20
Nem sokkal tíz óra előtt egy teherautó és egy autószállító tréler ütközött az M0-ás autópálya 46-os....
2022.05.20
2022 első négy hónapjában 37 ezer 780 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 11,6....
2022.05.20
A Pikes Peak rekordját tartó Volkswagen ID.R versenyautó is látható lesz a május végi kiállításon a....
2022.05.20
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2021-ben 3,1 milliárd euró árbevételt ért el az előző....
2022.05.20
A gépjármű-oktató férfi a közúti forgalomban úgy tartott órát egy tanulójának, hogy előtte alkoholt....
2022.05.20
A német gyártó kiadta a Polo Track első előzetesét, amely a megszűnt Gol helyére készül. ..
2022.05.19
Büntetőfékezés, leszorítás, piros lámpánál bepofátlankodás - a Budapesti Autósok Közösségének....