Anyukám is érteni fogja – Hőháztartás az autóban | Autoszektor

Anyukám is érteni fogja

Anyukám is érteni fogja – Hőháztartás az autóban

2016.07.04.

Dübörög a klímaszezon, de nem mindegy hogyan klímázunk a kocsiban. Segítsünk kicsit a rendszernek egy kis odafigyeléssel!

Azt gondolom, hogy mostanra már a legklímaellenesebb (szerintem ilyen szó nincs) sofőrök is megnyomták a kocsiban az AC gombot, mert az elmúlt időszakban nem volt ritka a 35 fokos hőség sem. Biztosan vannak olyanok is, akiket váratlanul ért, hogy a klíma bekapcsolása után nem működött a rendszer. Két éve volt már egy klímás szájbarágó, aki nem olvasta, annak feltétlenül ajánlom mielőtt ebbe a történetbe belevágunk.

Hogyan klímázzunk?

Nagyon irigylem azokat az embereket, akiknek az autójuk hűs garázsban áll otthon, majd átmennek a munkahelyükre, ahol a mélygarázs kellemes hőmérséklete várja a kocsit. Nekik nem kell elolvasniuk ezt az írást, mert a körülmények egyáltalán nem terhelik a légkondit a kocsiban.

Akinek viszont a napsütötte betonparkolók jutnak osztályrészül, azoknak érdemes egy kis odafigyeléssel könnyíteni a berendezés dolgát. Ha például csak negyed órás lesz az út, akkor egy kellőképpen átmelegedett kocsiban nem is érdemes bekapcsolni a klímát, mert egyszerűen nem lesz annyi ideje, hogy lehűtse az utasteret. Ilyenkor inkább engedjük le az összes ablakot, a menetszél segíteni fog kiűzni a benti hőséget.

Indulhat a klíma?

Csökkentsük a kezdeti meleget

Tudjuk, hogy a napon felejtett autóban könnyen elérhetjük a 80-90 fokos hőmérsékletet is. A szaunák melegével vetekedő utastér viszont az utolsó, amit a hőségben kívánhatunk. Igyekezzünk tehát úgy leparkolni a kocsit, hogy az árnyékban legyen, vagy később oda kerüljön.

A tetőgarázs sem a legideálisabb ilyenkor

Felhívnám a figyelmet az utóbbi tagmondatra, ugyanis sokan  nem veszik figyelembe, hogy a forog a föld és emiatt az árnyékok is folyamatosan vándorolnak. Szombaton például strandolni voltunk, az autót pedig egy napos helyen parkoltam le délelőtt. Persze üres volt a hely, ki fene akar a napon állni. Igen, ám, de mikor délután 6 tájban visszaértem a parkolóba, csaknem minden más kocsi napon volt kivéve az enyémet, ami már órák óta hűsölt.

Járulékos bajok

A napon tikkadó autók nem csak a beszállást nehezítik meg, hanem egyéb hosszú távú hatásokkal is számolni kell. Akinek egy kicsit öregebb az autója – mint például az enyém – annak illik odafigyelnie erre az árnyékban parkolás dologra, mert a napsugaraknak leginkább kitett alkatrészek – a műszerfal felső része, hogy mást ne említsek – az extrém hőmérsékletben egy idő után akár még deformálódhat is, de a műanyagok öregedését is rendkívüli módon felgyorsítja az ilyen behatás. Ennek egyébként árnyékos parkolóhely hiányában remek ellenszere a szélvédőre belülről rögzíthető árnyékoló, de ezzel meg sok a macera – valamit valamiért.

Ezt a képet az olvadozó műszerfalról Ausztráliában készítették

Apropó árnyékolás

Nem csak az utólag a szélvédőre kitett árnyékolóval tudunk operálni, hanem az előre „telepített” sötétítés is visszatart némi meleget. A szabályok szerint az első oldalüvegek a kinti fény legalább 70, az első szélvédő pedig 75%-át kell, hogy átengedjék. Ennek oka prózai: nem szabad túlzott mértékben korlátozni a kilátni. A hátsó szélvédőre és oldalüvegekre ilyen megkötés azonban nincsen, itt kedvünk szerint sötétíthetünk. Bár a személygépkocsik ablakai gyárilag is színezettek, a legtöbb gyártó külön felszereltségként kínál hátsó üveg árnyékolást. Természetesen a legjobb a gyári sötétítés, de a minőségi fóliások is remek eredményeket tudnak produkálni.

Hasznos az első szélvédőre helyezett árnyékoló, még hasznosabb a felmelegedő utastérre figyelmeztető felirat

Hűtsük tovább a lehűtött levegőt

A lakásokban megtalálható klímaberendezések úgy működnek, hogy a belső egység fentről beszívja a levegőt és a lehűtött radiátoron keresztül kifújja azt. Ezzel szemben autóink igyekeznek frissen tartani az utastér levegőjét, ezért a szellőztetőrendszer mindig a kinti levegőt fújja be a lamellákon. A klímás kocsikban mindig van egy belső levegőkeringtetésre szolgáló gomb, vagy csúszka.

Ezzel azt tudjuk elérni, hogy az utastér – némileg már lehűlt – levegője kerül újra a rendszerbe, így az nagyobb mértékben hűl tovább, ergo jobb hatásfokkal hűt a klímánk.

Iszol te rendesen?

Aranyszabály, hogy víz mindig legyen nálunk a kocsiban. Ez nem évszakfüggő, télen is ajánlott, de nyáron végképp nincsen felmentés, még akkor sem, ha szuper a klímánk. A klíma ugyanis erősen szárítja a levegőt – ez fizikai szükségszerűség a hűtés miatt- és ez a száraz levegő vizet von el az utasoktól. Kiszáradnak a szemek és még a bőr is, ezért a folyadékbevitel éppen annyira fontos, mint klíma nélkül. Ez utóbbi tanácsot érdemes a klímás irodákban dolgozóknak is megfogadniuk.

Végül néhány fontos dolog pontokba szedve, hogy a klíma inkább áldás legyen, mint átok:

  • ha nem a szokásos hatásfokkal működik a klíma, akkor valószínűleg elszökött a gáz belőle, nézessük át!
  • a klímaberendezésnek 7-8 fokos levegőt kell fújnia, amikor a leghidegebbre van állítva. Mérjük meg a lamelláknál a hőmérsékletet, ha gyanús a dolog!
  • a klímaberendezés része a pollenszűrő, cseréltessük ezt is időben
  • legalább kétévente fertőtleníttessük a rendszert
  • ne irányítsuk közvetlenül magunkra a hideg levegőt, mert csúnya arcüreggyulladás lehet a vége
  • érkezés előtt 5 perccel kapcsoljuk ki a klímát, egyrészt, hogy akklimatizálódjunk a kinti meleghez, másrészt, hogy a párologtatónak legyen idege megszáradni, különben fennáll a gombásodás veszélye.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....