Audi Q5

„Arany kormánykerék” az Audi Q5-nek

2017.11.17.

Az Audi Q5 nyerte el a 2017-es „Arany kormánykerék” („Das Goldene Lenkrad”) díját a „Nagy SUV-modellek” kategóriájában. A jelölteket korábban az Auto Bild szakmai magazin, húsz európai testvérmagazinja, valamint a Bild am Sonntag lap olvasói választották ki a 2017-es év autós újdonságai közül, a győztesekről pedig szakértőkből álló nemzetközi zsűri döntött. Az Audi Q5 díját kedd este Peter Mertens, az AUDI AG igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja vette át Berlinben.

Idén öt kategóriában összesen 42 modell indult az „Arany kormánykerék” („Das Goldene Lenkrad”) mezőnyében, amelyek közül az Európa-méretű olvasói szavazás eredményeképpen végül húsz jutott a döntőbe, hogy megmérettessen a szakértők előtt. Az autóversenyzőkből, mérnökökből, formatervezőkből, connectivity-specialistákból, sokat vezető autósokból, kritikusokból és nem utolsósorban az Auto Bild összes európai testvérlapjának főszerkesztőiből álló zsűri tesztelte alaposan a döntő résztvevőit, majd döntött az áhított trófeákról. Az Audi Q5 hét vetélytársával szemben győzedelmeskedett a „Nagy SUV-modellek” kategóriában.

„A zsűri által képviselt magasfokú szakmai kompetencia és széles vélemény-keresztmetszet, illetve e díj európai méretű jelentősége avatja oly értékessé ezt a kitüntetést szakmánkban. Az Audi Q5 által elhódított 2017-es ’Arany kormánykerék’ jól mutatja, hogy méltó utódot sikerült alkotnunk e SUV-modellsorozat nagysikerű első nemzedékének. Nagy büszkeséggel tölt el minket ez az elismerés” – hangsúlyozta Peter Mertens a berlini Axel-Springer-Haus díjátadó rendezvényén.

Az Audi Q5 az év elején érkezett a piacra. Az Audi „topsellerének” második generációja több tekintetben is mércéül szolgálhat a prémium SUV-modellek B-szegmensében. A vetélytársak körében a legalacsonyabb légellenállási együttható (cw), a következetes könnyűszerkezetes építés, valamint a korszerű motorok éppúgy hozzájárulnak az új Q5 magasfokú gazdaságosságához, mint az új, ultra-technikával készülő quattro összkerékhajtás. Az új Audi Q5 mindemellett új vezetői segédrendszerek széles palettáját, korszerű infotainment- és connectivity-felszereltséget, valamint csillapítás-szabályozással kiegészített légrugózást is kínál.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.26
Történelmi mennyiségű meghibásodásról számoltak be az autótulajdonosok a JD Power idei....
2026.02.26
Február 28-án újra fénybe borul Debrecen belvárosa: a lampionok, tűzzsonglőrök és oroszlántáncosok....
2026.02.26
A Corvinus a napokban csatlakozott a QS felsőoktatási értékelő szervezet kezdeményezéséhez, a....
2026.02.26
Az autósok többsége drámaian alábecsüli a saját havi költségeit – miközben egyre többen halasztanak....
2026.02.26
A Tokiói Autószalonon állították ki a kis prémium-szabadidőautó driftelésre átépített, alaposan....
2026.02.26
Amikor leemelünk a boltban egy doboz joghurtot a polcról, ritkán kezdünk el gondolkodni azon, hogy....
2026.02.26
A Volkswagen Haszonjárművek minden eddiginél jelentősebb árcsökkentést jelent be a magyar piacon: a....
2026.02.26
Súlyos hibák miatt a nickelsdorfi rendőrök a hétvégén leállítottak egy román turistabuszt.....
2026.02.25
Örök titok marad hány hajadon és ifjú vesztette el szüzességét Chevrolet hátsó ülésén, ahogy az....
2026.02.25
Horváth Hanna a győri Széchenyi István Egyetemen szerzett járműmérnöki alapdiplomát, aerodinamikai....