Skoda Karoq

„Arany kormánykerék” díjat nyert a Skoda Karoq

2017.11.15.

„Arany kormánykerék” („Das Goldene Lenkrad”) díjjal tüntette ki 2017-ben a Bild am Sonntag lap és az Auto Bild autós magazin az új Skoda Karoq sorozatot. Olvasóik több mint húsz európai országból a „Kis SUV-modellek” kategóriájában a döntőbe szavazták a modellcsaládot, majd széleskörű tesztelést követően a szakértőkből álló zsűri választotta győztesnek a Skoda újdonságát.

Christian Strube, a Skoda AUTO igazgatótanácsának a műszaki fejlesztés területéért felelős tagja így értékelt:

„Nagy örömmel tölt el, hogy ilyen jól szerepel modellpalettánk legifjabb tagja. Az ’Arany Kormánykerék’ elismerés jól mutatja, hogy összességében jelenleg a Karoq a legvonzóbb ajánlat a kompakt SUV-modellek kategóriájában. A Karoq számos területen szolgálhat mércéül. E modellünk nagysikerű SUV-offenzívánk következetes folytatása.”

Az „Arany kormánykerék” („Das Goldene Lenkrad”) Európa egyik tekintélyes autós díja. Az idén a kis- és kompaktautók, a kis, illetve a nagy SUV-modellek, a közép- és felsőkategória, valamint a sportautók mezőnyében összesen 42 modell indult a szavazáson.

A Skoda Karoq a kis SUV-modellek – összesen 12 indulóval a legnépesebb – kategóriájában szerepelt. Az Auto Bild és a Bild am Sonntag, illetve a több mint húsz európai országbeli testvérlap olvasói először kategóriánként négy-négy favoritot választottak ki, amelyeket azután az észak-olaszországi Baloccóban széleskörű tesztelésnek vetett alá az autóversenyzőkből, mérnökökből, prominens személyiségekből, formatervezőkből és a vezető európai autós magazinok főszerkesztőiből álló, 53 tagú zsűri.

A Karoq a Skoda modelljeire jellemzően olyan erényeivel bizonyult meggyőzőnek a zsűritagok előtt, mint kényelme és térkínálata. A connectivity területén pluszpontokat is szerzett, a Karoq ugyanis olyan legújabb generációs infotainment-rendszerek kínálatával érkezett, amelyek kapacitív érintőképernyőről vezérelhetők. A Karoq emellett az első Skoda modellként kínál szabadon programozható digitális műszeregységet. Az LTE-modulnak és a WLAN-hotspotnak köszönhetően a Skoda Karoq utasai folyamatos internet-kapcsolatot élvezhetnek. Mindezeken túl az új kompakt SUV-modell erőteljes hajtásrendszerével és jól sikerült futóműhangolásával is meggyőzte tesztelőit.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.02
Trükközni próbált a simlis sofőr. ..
2026.09.02
Felkötheti a gatyáját, aki az A-szegmensben próbálna labdába rúgni a BYD mellett. ..
2026.09.01
 A "Wirtschaftswoche" üzleti magazin szerint az igazgatótanács  egyhangúlag úgy döntött, hogy a....
2026.09.01
Néhány éve még félórás villámtöltés számított jó eredménynek, ma már tíz perc alatti értékekért....
2026.09.01
A Covid utáni kiugró keresleti időszak lecsengésével új szakaszba lépett a balatoni hajópiac. Ma....
2026.09.01
A Cadillac bemutatta történetének egyik legkülönlegesebb tanulmányautóját, az első egyszemélyes....
2026.09.01
Tragikus kimenetelű közlekedési baleset történt vasárnap este a Nagymihályi járásban található....
2026.09.01
A bajorországi Essenbachban egy intelligens jelzőlámparendszer valós időben érzékeli a gyalogosokat....
2026.09.01
Zajtalan, kibocsátásmentes, csendben suhanó kamionok? Már nem a távoli jövő ígéretei. A hosszabb....
2026.09.01
Az NX volt az a modell, amely 2024-ben megnyitotta a Lexus legújabb fejezetét. A formatervezéstől a....