Formula Student Hungary

Arrabona Racing Team: készül a negyedik autó

2017.02.28.

Az egyetemisták Forma 1-es futamának számító Formula Student versenyre ismét új autót építenek a győri Széchenyi István Egyetem Arrabona Racing Team csapatának tagjai. Augusztus végén a magyar futamon debütál az autó. A közelmúltban bemutatták az ART¬_4 jármű terveit, amelynek a motorja is magyar, azt a SZEngine csapat fejleszti ki.

A Design Freeze eseményt a csapatnak otthont adó Járműfejlesztési Tanszék laborjában tartották, melyet a tanszékvezető, dr. Jakubík Tamás nyitott meg. Visszaemlékezett a csapat 2014-es alapítására, valamint az első év átütő sikerére: a csapat megnyerte a 2014-ben rendezett Formula Student Russia versenyt. Dr. Jakubík úgy vélte, hogy a csapat első két éve a biztos alapok megteremtéséről szólt, amit a harmadik évben kimondottan az innováció és újító megoldások követtek, ezzel mintegy berobbanva a nemzetközi mezőnybe.

Jakubík Tamás megnyitja a rendezvényt.

A megnyitóbeszédet követően a csapat új vezetője, Kun János köszöntötte a vendégeket. Megemlítette a csapatot érintő egyik nagy kihívást, az alapító tagok pótlását, és bemutatta az idei szezon tervezett versenyeit. Sikeres kvízregisztrációk után a csapat részt vehet a Formula Student East, Czech Republic, Germany és Hungary versenyeken – így először idén kapott helyet négy verseny a csapat naptárában.

A tanszék esti fényben. 

Továbbra is egyedülálló kooperáció keretében, az egyetem másik, Formula Studenttel foglalkozó csapatával, a SZEngine motorfejlesztő csapattal közösen készülnek a szezonra a fiatalok. Ez természetesen azt jelenti, hogy nem csak a jármű saját fejlesztésű, hanem az azt hajtó motor is, és mindkettő Győrön, pontosabban a Széchenyi István Egyetemen belül készül.

A design sokkal kifinomultabb.

Fő attrakciót azonban nem a bevezetők jelentették, hanem az új autó tervei. Erről már Schweighardt Attila, a csapat konstrukciós vezetője beszélt. A korábban megkezdett innovációt a csapat saját tapasztalatai alapján továbbvitte, ugyanakkor ezek idén sokkal láthatóbban jelennek meg az autón. Míg a korábbi járművek jól rejtették a köztük rejlő hatalmas különbségeket, mint például a 15%-nyi súlycsökkentést, vagy a teljesen áttervezett futóművet, addig az ART_04 nem rejtegeti az új technológiákat: látványos szárnycsomag és új, alacsony profile gumiabroncsok alkotják az alapkoncepciót.

Egy korábbi autó a tanszék előtt, amikor hó borította Győrt. 

A gumiválasztás nagyban meghatározta a jármű minden más elemét, mindemellett összesen 4,5 kg-ot könnyít a járművön. Ehhez készült az új futóműgeometria is, ami a korábbiaktól eltérően elhagyja a húzó- és nyomórudas rugóstagmozgatást, ehelyett direkt bekötésű egységek csillapítják az út egyenetlenségeit. Ez a megoldás egyszerűbb, kevesebb alkatrészt igényel, és jelentős tömeget is megtakarít. További egyszerűsítés a futóműben a stabilizátorok elhagyása. Ezen alkatrészek munkáját változtatható roll centerrel váltja ki a csapat, valamint a futómű nagy tartományon keresztül történő állíthatóságával. Ezek összesen közel 3 kg tömegcsökkenést eredményeznek.

Prezentál a csapat.

Mindezen komponenseket összeköti és merevíti az autó térhálós acél csőváza. Ez ad stabil alapot a futóműnek és szolgáltatja a pilóta biztonságát. A tavalyi konstrukcióhoz képest közel 1.5 kg-os tömegcsökkenés mellett a váz torziós merevsége 1500 Nm/fokról 1800 Nm/fokra növekedett. Újításnak számít az eddigi szabványosított ütközésienergia-elnyelő cella helyett alkalmazott alumínium méhsejt konstrukció, ami ugyanannyi energiát képes elnyelni, ám 0,7 kg-ot könnyít a konstrukción.

A jármű erőforrása a SZEngine által fejlesztett, egyedi, egyhengeres, EVO5 kódjelű motor. Alapja a tavalyi évben használt EVO4-es konstrukció, ám idén ez kiegészült egy generátorral. A levegőellátást egy változtatható hosszúságú szívócső garantálja egy airboxon keresztül. A motor 8%-kal növelt teljesítményét egy lamellás önzáró differenciálművön keresztül a hátsó kerekek viszik a talajra.

Tesztelések során fontos az autó üzemállapotának ellenőrzése és későbbi kiértékelése. Ennek érdekében a csapat negyedik autójába közel kétszer annyi érzékelő kerül, mint a tavalyi versenygépbe, ezzel biztosítva a megfelelő adatmennyiséget a jármű beállításához különböző pályaviszonyokra, vagy a további fejlesztési irányok meghatározására.

Megújul a kormánymű is. 

A legnagyobb és leglátványosabb újítás azonban a jármű külsején vehető észre. Komplex áramlástani szoftverek felhasználásával első és hátsó szárnyat, valamint diffúzort tervezett a fiatal mérnökgárda. Ezek nagy sebességnél leszorítóerőt termelnek, ami növeli az autó tapadását, és nagyobb kanyarsebességet tesznek lehetővé. A szárnycsomag 54 km/h sebességnél 350 N leszorítóerővel segíti a kanyarodást. Minden karosszériaelem szénszálerősítésű műanyag felhasználásával készül el, garantálva a legnagyobb merevséget a legkisebb tömeg mellett.

Élesben majd a Formula Student Hungaryn.

Mindezen fejlesztésekkel a csapat egy lépéssel közelebb került a versenyekhez, ám az igazán nagy kihívás most kezdődik: meg kell valósítani az eddig csak képernyőn létező álmaikat. Az ezt követő három hónap az autóépítésről fog szólni, melyet az autó bemutatója, a Roll-Out rendezvény fog megkoronázni. Ezután már a versenyzésé lesz a főszerep, ahol az ART_04 megmutathatja, hogy fel tud-e nőni elődei sikereihez.

Az autóról készült videót ITT nézheti meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.07.10
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2025. 07. 10.....
2025.07.09
Korszakok. Amikor fiatalként olcsó első autót keresünk magunknak, aztán egy idő múlva családi kocsi....
2025.07.09
Három százalékkal 122 639-re nőtt az eladott új személyautók száma az első fél évben Csehországban....
2025.07.09
Ukrajna nemzetközi szabadalmi engedélyt kapott az első NATO-kompatibilis önjáró tüzérségi lövegére....
2025.07.09
Az elmúlt hónapban 2929 tisztán elektromos jármű kapott zöld rendszámot, ez minden idők legnagyobb....
2025.07.09
A csapadékos időjárás nemcsak az útviszonyokat rontja, hanem a sofőrök éberségére is kihat. ..
2025.07.09
Az új Ypsilon HF modellek mellé az Integrale vonal is visszatér. ..
2025.07.09
A vidéki villanykutak létesítésében gondolkodó üzemeltetők június végéig nyújthatták be....
2025.07.09
A 20,832 kilométer hosszú aszfaltcsíkon az 530 lóerős hátsókerekes kupé 7:25 perc alatt ért körbe....
2025.07.09
A 4,61 méter hosszú EV5 a Volkswagen ID.4 konkurense lesz 2026-tól. ..