Volkswagen

Átadták az első példányt a világ legtakarékosabb autójából

2014.06.04.

A német vásárló nem fog sokat költeni üzemanyagra, mivel a Volkswagen XL1 fogyasztása mindössze 0,9 liter száz kilométeren.

A szupertakarékos, kétüléses autó fenntartása olcsó, megvásárlása viszont nem, mivel a különleges technika és a kis gyártási mennyiség miatt 110 ezer eurót (33 millió forintot) kér érte a Volkswagen. Az első, ügyfeleknek szánt példányt egy német vásárló nemrég vehette át, az autója kívül onyx fehér fényezést, belül pedig szürke kárpitokat kapott.

A konnektoros hibrid XL1 mozgatásáról egy 48 lóerős, kéthengeres dízelmotor és egy 27 lóerős villanymotor kettőse gondoskodik, utóbbit az 5,5 kilowattórás lítium-ion akkumulátor táplálja árammal. Az 50 kilométert elektromos autóként is megtenni képes jármű szabványos átlagfogyasztása mindössze 0,9 liter gázolaj száz kilométeren, kilométerenként pedig csak 21 gramm szén-dioxidot bocsát ki. A szénszálas karosszériás autó tömege csak 795 kilogramm, hatótávolsága 500 km. A világ legjobb légellenállású (Cw: 0,189) szériaautójának számító XL1-es 12,7 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h sebességre, a végsebessége pedig 162 km/h.

A kocsi 3,88 méteres hosszúságához mindössze 1665 mm-es magasság és 1153 mm-es magasság társul. A kis szériás XL1-es a volt Karmann-gyárban, a németországi Osnabrückben gyártják a Golf Cabriolet és a Porsche Boxster mellett.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.07
Két baleset is történt az M5-ös autópálya Budapest felé tartó oldalán, ezért több kilométeres....
2026.04.07
Az amerikai alelnök látogatása miatt változik a főváros forgalmi rendje április 7-én, kedden....
2026.04.07
Majdnem kétszer olyan hosszú, mint egy eredeti fortwo és két tonna. Mégis Smart jelvényt visel ez a....
2026.04.06
A győri Széchenyi István Egyetem több mint harminc hallgatója vett részt azon a nemzetközi rövid....
2026.04.06
A Q7-es egy fogalom, hiszen ez a legnagyobb Audi, egy igazi szelíd bálna, és hamar igen népszerű....
2026.04.06
Bernie Moreno republikánus szenátor „rákfenének” nevezte a kínai autókat, és teljes tilalom....
2026.04.06
Vasárnap reggel két fiatal szlovák férfit gázolt el egy regionális vonat az Ausztria középső részén....
2026.04.06
 A Porsche Design megünnepelte új óramanufaktúrájának hivatalos megnyitását a svájci Grenchenben,....
2026.04.06
A Magyar Suzuki Zrt. új szintre emeli az ügyfélélményt az értékesítés utáni szolgáltatások terén:....
2026.04.06
A Lexus a kezdetek óta támogatja a kultúra és a művészet világát, többek között a Lexus Design....