útfejlesztés

Átadták az M76-os autóút első szakaszát

2020.10.23.

Zalaegerszeget az M7-es autópályával köti össze az első, közel 6 kilométeres szakasz.

Egyre közelebb kerül megvalósításához az a kormányzati cél, hogy minden településről 30 percen belül elérhető legyen a gyorsforgalmiút-hálózat - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára csütörtökön Balatonszentgyörgyön. Ágostházy Szabolcs az M7-es és Balatonszentgyörgy között kiépített kétszer kétsávos autóút avatásán arról beszélt, hogy a 3200 milliárd forintos költségvetésű útprogram 2016-os indításakor a magyarországi települések fele és a lakosok közel háromnegyede esetében volt lehetőség valamelyik autópálya fél órán belüli elérésére. 2025-re már a hazai települések háromnegyedére, illetve tízből kilenc magyar emberre lesz igaz, hogy 30 perces távolságra lakik a gyorsforgalmiút-hálózattól - fogalmazott az államtitkár.

A vidéki nagyvárosok és a kiemelt gazdasági térségek közötti gyorsabb és kényelmesebb eljutás megteremtése után az országos körgyűrűk elemeinek kiépítése következhet. Ezek egyike a leendő M9-es, ami Sopronból Szombathelyen, Zalaegerszegen, Keszthelyen, Kaposváron, Pécsen, Mohácson, Szegeden, Békéscsabán és Debrecenen át vezet majd Nyíregyházáig - ismertette Ágostházy Szabolcs.

A politikus jelezte: a Balatonszentgyörgy, Zalaegerszeg és Körmend összeköttetését biztosító M76-os autóút első, 5,6 kilométeres szakasza egyben a leendő M9-es gyorsforgalmi körgyűrű része is lesz majd. Az M7-es holládi csomópontjától induló új szakaszon 110 kilométeres sebességgel haladhatnak a személygépkocsik.

"A gazdasági növekedés ösztönzése, a versenyképesség további növelése, valamit új munkahelyeket teremtő beruházások előkészítése érdekében az összes megyeszékhelyet bekötjük a gyorsforgalmi úthálózatba, az autóutakat pedig minél előbb és minél nagyobb számban elvezetjük az országhatárokig" - jegyezte meg az államtitkár.

Ágostházy Szabolcs felidézte, hogy egy hónappal ezelőtt készült el az M76-os zalaegerszegi, kétszer kétsávos, másfél kilométeres szakasza. Várhatóan másfél éven belül elkészülhet a most átadott csomóponttól Fenékpusztáig tartó újabb 3 kilométeres szakasz, illetve egy éven belül elkezdődhet innen Keszthely kétszer kétsávos főúti bekötése is.

Az M76-os most átadott ütemének köszönhetően nemcsak Zalaegerszeg és Keszthely elérhetősége javul, de csökken az átmenő forgalom Balatonszentgyörgyön és Batthyánypusztán, a kerékpárosoknak az autópálya felett épült felüljáróval pedig biztonságosabbá válik számukra a közlekedés - ismertette a politikus.

Kifejtette azt is, hogy az M76-os a hazai kutatás-fejlesztés és innováció egyik legjelentősebb beruházása, a zalaegerszegi járműipari tesztpálya még jobb hasznosításához is hozzájárul. A 45 milliárdos ZalaZONE mellett ugyanis a leendő autóút részben "okosútként" tesztkörnyezetet biztosít majd a közúti közlekedésben.

Nagy Róbert, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (NIF) vezérigazgatója elmondta: a mostanáig - a kiosztott sajtóanyag szerint 21,7 milliárd forintból - elkészült 5,6 kilométeres autóút kivitelezését 2018-ban kezdte el a Strabag. Balatonszentgyörgynél, valamint az M7-es holládi lehajtója mellett körforgalmú csomópontot építettek ki, az autópálya felett kerékpáros hidat és alatta aluljárót nyitottak a gyalogosoknak és a bicikliseknek, illetve két vadátjárót is kialakítottak.

Zajlik és várhatóan 2022-re készül el a Balatonszentgyörgy és Fenékpuszta közötti 3 kilométeres szakasz, amelyhez kapcsolódóan a 71-es és 76-os főút új kereszteződését már forgalomba helyezték. A még hiányzó mintegy 33 kilométeres útvonalat két szakaszban, de egy ütemben építik majd, ezeknek egyelőre az előkészítése zajlik.

Mint elmondta: Fenékpuszta és Sármellék között 11 kilométernyi gyorsforgalmi út épül pihenőhellyel, illetve külön bekötésekkel a sármelléki repülőtér, valamint Keszthely irányába, de kerékpárút is készül ezzel párhuzamosan. A Sármelléktől Zalaegerszeg keleti részéig vezető 23,5 kilométeren belül lesz a 11 kilométeres speciális tesztszakasz, ahol 5G-s mobilhálózatot, mobil terelőfalakat, az úttest automatikus jégtelenítését is megvalósítják az önvezető és elektromos autók közúti vizsgálata érdekében.

Nagy Róbert jelezte még: Zalaegerszeg keleti és északi oldala között 9,2 kilométeren folytatódik majd az M76-os, ami közvetlen kapcsolatot nyújt majd a tesztpályához, a leendő kamionterminálhoz és logisztikai központhoz, tehermentesítve ezzel a város közlekedését is.

Fotók: MTI/Varga György

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.11.14
Szegediként írígykedve néztük a jugókat akik Fityójukkal rendre megfordultak  városunkban. Ki hinné....
2025.11.14
A tervezett ütemben épül Magyarország tengeri kikötője Triesztben, ezáltal minden adott ahhoz, hogy....
2025.11.14
Niki Lauda 2019 májusában bekövetkezett halála után egy évvel özvegye, Birgit 30,5 millió euróra....
2025.11.14
Sikeresen földet ért pénteken a Sencsou-20 legénység visszatérő űrhajója, miután korábban....
2025.11.14
Korábban az európai márkák alapítottak autógyárat, Kínában. Most egészen más üzleti húzásról van....
2025.11.14
Az E.ON töltőállomás-üzemeltető vállalata, az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) új....
2025.11.14
A Közlekedési Múzeum oldtimer járművein, egy Ikarus 311-es és egy Faros Ikarus 66-os autóbuszon....
2025.11.14
Az Érdi Járási Ügyészség többrendbeli lopás miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki autómosók....
2025.11.14
Zürich, Cardiff és Párizs új szabályt vezet be: minél nehezebb az autó, annál drágább a parkolás. A....
2025.11.14
Vagyunk néhányan, akik sokat autóznak – és van Shane Somers, aki egymaga új rekordot állított fel.....