BKK

Átadták a Futár-rendszert Budapesten

2014.10.02.

Október elsején átadásra került a Futár elnevezésű forgalomirányítási és utastájékoztatási rendszer Budapesten.

Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatóján azt mondta, az intelligens rendszer "jól reprezentálja, hogy kalandfilmekben szeretjük a kiszámíthatatlanságot, de az életben kevésbé". Kifejtette: korábban a BKV diszpécserei nem tudták valójában felügyelni a fővárosi közösségi közlekedést, csak egy nagyon korszerűtlen, esetlegesen működő, kis kapacitású rádiórendszer segítségével próbálkoztak, aminek az lett az eredménye, hogy "ezer buszindításból ötven biztos kimaradt". A Futár műholdas felügyelettel vonja ellenőrzés alá a főváros közösségi közlekedését, a diszpécserek hatékonyan be tudnak avatkozni forgalmi zavar esetén, s az egyben kényelmes tájékozódási lehetőséget biztosít az utazóközönségnek - sorolta Tarlós István. Kitért arra, hogy a rendszert késedelemmel adják át, de a kötbérek nagy részét a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) már érvényesítette, a befolyt összegeket a rendszer további bővítésére fordítják.

Fotó: Kovács Tamás/MTI

A főpolgármester a leglátványosabb elemként a 263 közterületi utastájékoztatót említette, amely napi 24 órában ad tájékoztatást a forgalmi változásokról és a járművek várható érkezési idejéről. Műholdas jelzőrendszert több mint 2200 járműbe építettek, s az utasok utazás közben is tájékozódhatnak a megállókról, átszállási lehetőségekről - ismertette a főpolgármester, hozzátéve, hogy a projektben a vakok és gyengénlátók tájékoztatásáról is gondoskodtak.
Tarlós István arról is beszámolt, hogy a BKK diszpécserhálózata több mint 900 jelzőlámpás csomópontot koordinál, a 30 legfontosabb helyszínen pedig képes közvetlenül beavatkozni és előnyt biztosítani a közösségi közlekedésnek. A Futár kiépítése 7 milliárd forintba került, azt részben uniós forrásból valósították meg.

Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója a központ bejárásán újságíróknak arról beszélt: 32 diszpécser koordinálja a teljes felszíni közlekedést, s ha a műholdas rendszer érzékeli, hogy egy járat nem menetrend szerint közlekedik, beavatkoznak. Ezzel elkerülhető például az is, hogy két azonos autóbusz szorosan egymás után haladjon.
A vezérigazgató azt is elmondta: a 4-es és 6-os villamosokat jövő tavasszal vonják be a Futár-rendszerbe, mert a járműveket teljes körűen be is kamerázzák majd.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
Az idei versenyhétvégén szerződést hosszabbított a brazil pályával a sorozat. ..
2026.11.08
Újabb modellel bővül az ukrán hadsereg amúgy is rendkívül sokszínű drónparkja: ezúttal egy kétéltű....
2026.11.08
A gödöllői versenyző hamar összeismerkedett a vb-ről származó, csúcstechnikájú Rally1-es....
2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....