kerékpárutak

Átadták a "legjobban várt" magyar kerékpáros útvonal I. szakaszát

2022.06.19.

Új távlatokat adhat a kerékpározásnak a Budapest-Balaton kerékpáros útvonal - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a hétvégén a Fejér megyei Etyeken.

Gulyás Gergely a fővárosból a Balaton irányába tartó kerékpáros útvonal I. szakasza, a Budapest-Etyek közötti aszfaltút átadó ünnepségén arról beszélt, hogy Etyek a térség egészének fejlődéséből kiemelkedik, a gasztro- és a borturizmus mellett immár a kerékpáros turizmusnak is a központja lett.

A koronavírus-járvány alatt "mindannyian láttuk, hogy milyen jó az, amikor valakinek van lehetősége a szabadban sportolni, és most pedig arra is fel kell készülnünk, itt a háború árnyékában, hogy mi van, ha nincsen olaj. A bicikli mind a kettőre megoldást nyújt" - fogalmazott a miniszter.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára, Pest megye 2-es számú választókerületének országgyűlési képviselője, elmondta, a folyamatosan épülő, 109 kilométer hosszú Budapest-Balaton kerékpárút Etyekig tartó szakasza 23 kilométer.

Révész Máriusz, a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára arról beszélt, a kormány azt a célt tűzte maga elé, hogy 2030-ra Magyarország a legélhetőbb országok közé tartozzon. Hozzátette, ennek sok feltétele van, az egyik, hogy miként élik az emberek a mindennapjaikat, hogyan tudnak kikapcsolódni, mit tesznek a szabadidejükben, ezért fontos a kerékpárutak építése is.

Közlése szerint 2010 óta több mint 2000 kilométer kerékpárút épült Magyarországon, de a most átadott szakasz az egyik legjobban várt kerékpárút.

(Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Tessely Zoltán, Fejér megye 3-as számú választókerületének országgyűlési képviselője azt mondta, a korábban elindított Pannónia Szíve program legfontosabb elemei között több "vonalas fejlesztés" is volt, vasúti, közúti és kerékpáros. Hozzátette, hogy a Budapest-Balaton kerékpáros útvonal további szakasza - a Velencei-tavi kerékpáros kört és az Etyeket Tarjánnal összekötő kerékpárút - mintegy 50 kilométer hosszon fogadhatja majd a kerékpárosokat.

Juhász Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese elmondta, hogy a most átadott 23 kilométeres szakasz Budapest közigazgatási határától Etyek közigazgatási határáig ér. A 2020 márciusában kezdődött kivitelezés során több mint 9 kilométernyi önálló kerékpárút épült.

A NIF Zrt. közleménye szerint a munkálatok során 11,5 kilométeres szakaszon leburkolták a földutakat, táblákat helyeztek ki és felfestették a burkolati jeleket. A 3,3 méter széles kerékpárút mellett 292 fát ültettek el.

"Az elkészült kerékpárútszakaszt 2022 júniusában helyezik forgalomba" - írták.

A fejlesztés a Technológiai és Ipari Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. beruházásában, az Európai Unió támogatásával, valamint hazai forrásból valósult meg. A kivitelezést a Strabag Építő Kft., a Colas Út Építőipari Zrt., a Colas Közlekedésépítő Zrt. és a KM Építő Kft. végezte nettó 2 649 459 075 Ft értékben - olvasható a közleményben.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A népszerű Volvo XC40, EX40 és EC40 modellek most még többet kínálnak: a fejlesztések célja, hogy a....
2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....