logisztika

Átadták a Révész cégcsoport új logisztikai központját

2017.10.11.

Átadták a Révész cégcsoport több mint 9 milliárd forintból felépített új logisztikai központját szerdán Nyíregyházán. A Révész Logisztikai Holding Zrt. tulajdonában lévő Révész-Nyírlog Logisztikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. által megvalósított beruházást a magyar állam 594 millió forint közvetlen támogatással, valamint adókedvezményekkel segítette.

A fejlesztés révén egy több mint 52 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai központ jött létre, területén raktárcsarnokkal, irodaházzal és kiszolgáló helyiségekkel. A társaság a projektben 85 munkavállaló foglalkoztatását vállalta. A most felépített logisztikai központtal együtt több mint 260 ezer négyzetméter raktárkapacitás áll a cégcsoport rendelkezésére.



Az átadáson felszólaló Orbán Viktor miniszterelnök előtt Székely Zsolt, a holding vezérigazgatója elmondta, a cégcsoport tevékenységét szállítmányozással kezdte, majd a piaci kihívásokra adott válaszként elkezdett raktárak építésével is foglalkozni és idén júliusban átlépte a 200 ezer négyzetméter saját tulajdonú raktárfelületet. A magyar tulajdonú és irányítású cégcsoport ötszáz kamionnal, hatszáz munkavállalóval Magyarország piacvezető logisztikai-szállítmányozó cége, és európai viszonylatban is az első tízbe tartozik - tette hozzá.

A logisztikai központ a nyírségi megyeszékhely határában lévő ipari park 14 hektáros területén kapott helyet. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere az átadáson arról beszélt, a város egy modern, fiatalos, folyamatosan fejlődő település, ahol olyan gazdasági beruházások történnek, amelyek európai szinten is jelentőséggel bírnak. Ez a beruházás a legjobb helyen van, a fejlesztéssel nemcsak a cégcsoport, hanem a város és a magyar gazdaság is erősödik - fűzte hozzá a városvezető. Hotelek épülnek, turisztikai beruházások kezdődtek Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn, hamarosan kezdődhet a nyugati elkerülő út építése, ami 2020-ra készülhet el, illetve városi infrastrukturális beruházások kezdődtek el - sorolta Kovács Ferenc.



Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára beszédében azt mondta, Nyíregyháza az utóbbi időben rendkívül gyorsan fejlődik és képes magára felhívni az egész ország és Európa figyelmét is. Láthatjuk, hogy a turisztikai, kulturális, sport és oktatási területeken túl a gazdasági élet is jelentős fejlődésnek indult Magyarországon - fogalmazott az államtitkár.

A Révész cégcsoport működését a Révész Logisztikai Holding Zrt. klasszikus pénzügyi holdingként felügyeli, közúti szállítmányozási és árufuvarozási feladatokkal a Révész Trans Kft., a Lerton Trans Kft. és a Révész Automotive Trans Kft. foglalkozik. A csoport logisztikai profiljába a Nyíregyháza Logistic Centrum Kft. és a Révész-Nyírlog Kft. tartozik, a pénzügyi és az egyéb szolgáltatásokért a Révész Autó Kft., a német és román leányvállalat, a Révész GmbH. és a Révész Románia S.R.L, illetve a Révész Logisztikai Holding Zrt. felel.



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.18
Az európai autóipar egyszerre került technológiai, piaci és geopolitikai....
2026.05.18
A Ford ma bemutatta európai jövőjére vonatkozó lendületes új jövőképét az európai márkakereskedők....
2026.05.18
A Mercedes-Benz Trucks új szintre emeli a fenntartható járműgyártást: a vállalat bemutatta, hogyan....
2026.05.18
A JAECOO 7 az európai SUV-szegmens egyik legfigyelemreméltóbb új szereplője. Az eddig elérhető....
2026.05.18
A Honda három tervezett elektromos autó modelljének eltörléséből eredő 15,8 milliárd dolláros....
2026.05.18
Újabb mérföldkőhöz ért a CATL debreceni beruházása: május 6-án megkezdődött az akkumulátormodulok....
2026.05.18
A mára a külöböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások mellett a járműbiztonsági....
2026.05.18
Harmadik alkalommal rendezi meg a PwC Magyarország a Debrecen Business Forumot, amely az elmúlt....
2026.05.18
Elektromos légi taxi száll fel a JFK repülőtérről, közel 320 km/órás sebességgel átrepül a város....
2026.05.18
Hatodik TCR-győzelmét aratta a 24 óráson Hyundai Motorsport.   ..