Lexus

ATP Tour teniszversenyek globális partnere lett a Lexus

2023.07.05.

A Lexus többéves megállapodást kötött az ATP-vel (Association of Tennis Professionals), így a legfontosabb férfi teniszverseny-sorozat, az ATP Tour platinaszintű partnerévé és egyben hivatalos autóipari partnerévé vált.

Mindez azt is jelenti, hogy a japán autógyártó az egyik főtámogatója lesz a november 12. és 19. között, Torinóban megrendezésre kerülő Nitto ATP Finals-nak, a híres szezonzáró tornának is, amelyen a 2023-as év nyolc legjobb egyéni teniszezője és a nyolc legjobb párosa vesz majd részt. Természetesen a Lexus az ATP népszerű digitális és közösségi platformjain is megjelenik majd, többek között az ATP Head-to-Head hivatalos partnere is lesz (ezzel az interaktív eszközzel hasonlíthatják össze a rajongók a különböző teniszezők teljesítményét, és nézhetik meg az egymás elleni mérlegüket).

De a Lexus a versenyszervezőket és a teniszjátékosokat közvetlenül is támogatja. Már a partnerévé vált két füves pályás brit tornának, az idén Carlos Alcaraz győzelmével zárult, ATP 500-as értékelésű Cinch Championships-nek (Queen's) és az ATP 250-es Rothesay International-nek (Eastbourne), valamint a salakpályás amerikai Fayez Sarofim & Co. U.S. Men's Clay Court Championship-nek (Houston). Korábban a húsz tornagyőzelemmel rendelkező lengyel Agnieszka Radwanska főtámogatója is a Lexus volt.

„A Lexusnál minden tevékenységünk során emberközpontú megközelítést alkalmazunk. Ez nem csak az autóinkra vonatkozik, hanem az ügyfeleinknek nyújtott, osztályelső élményekre is. Fő célunk, hogy mosolyt csaljunk ügyfeleink arcára. A teniszversenyben egy nagyszerű mérkőzést látunk, ahol az egyéni teljesítmények teremtik meg a késhegyre menő izgalmakat. A Lexus autók a csúcsteljesítményt ötvözik a csodálatos élményekkel, hasonlóan a tenisz világához. Nagy örömünkre szolgál, hogy az ATP Tourral együtt világszerte rajongók millióival oszthatjuk meg e gyönyörű sportág iránti szenvedélyünket” – mondta Pascal Ruch, a Toyota Motor Europe Lexus Europe-ért felelős alelnöke.

„Az innováció, a csúcsteljesítmény és a kiválóságra való törekvés a Lexus és az ATP Tour közös jellemzői. Az is összeköt bennünket, hogy a legmagasabb színvonalú ügyfélkiszolgálásról gondoskodunk, azaz a szurkolóinkéról, akiknek csodálatos élményeket szeretnénk nyújtani. Nagy örömünkre szolgál, hogy a Lexust az ATP Tour platinaszintű partnereként üdvözölhetjük, és erre a közös narratívára építhetünk globális platformjainkon” – tette hozzá Massimo Calvelli, az ATP elnöke.

A Lexus alacsony, illetve zéró károsanyag-kibocsátású járművekből álló flottájának használata fontos része az ATP azon kötelezettségvállalásának, hogy 2040-ig teljesen szén-dioxid-semlegessé váljon a világszervezet működése. A főbb versenyeken, beleértve a Nitto ATP Finals-t is, a szervezők Lexus gyártmányú öntöltő és plug-in hibrideket, valamint tisztán elektromos RZ 450e-ket használnak majd a teniszjátékosok, a hivatalos személyek és a meghívott vendégek szállítására a pályák, edzőközpontok és a szállások között.

Az ATP-vel kötött globális megállapodás a Lexus legmagasabb szintű tenisz iránti hosszú távú elkötelezettségének a csúcspontja. Az autógyártó korábban a nemzetközi női Fed Kupával (jelenleg: Billie Jean King Kupa) és a férfi Davis Kupával kötött partnerségi megállapodásokat.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati időmérő edzését, így a....
2026.06.13
A világ legnagyobb autógyártója elkötelezett az európai autóipar versenyképességének és....
2026.06.13
Kiskorúaknak teljes tiltás, kötelező sebességkorlátozó és biztosítás — Görögország és Ciprus is....
2026.06.13
Egy magyar és egy román rendszámú kamion ütközött össze szombaton kora reggel Csehországban, a....
2026.06.13
A Mercedes brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj szombati, harmadik....
2026.06.13
Utasforgalomba állt a 35. szerelvény. A jármű a műszaki vizsgálatok, valamint az előírt....