Lexus

Áttörés: női vezető a Lexus élén

2017.12.20.

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Lexus: a céget érintő globális és teljes körű átszervezés részeként Chika Kako főmérnök asszonyt nevezték ki a Lexus International ügyvezető alelnökévé.

Chica Kako 1989 óta dolgozik a Toyota kötelékében. Anyagfejlesztő mérnökként a járművek belterében, karosszériáján felhasznált anyagokkal, valamint zajcsillapító anyagokkal foglalkozott, valamint olyan feladatokat bíztak rá, mint a beltér párásodásának, a kellemetlen szagok képződésének felszámolása. Egyebek mellett újrahasznosítási tanulmányok és szabadalmak is fűződnek a nevéhez.

2001-ben ő volt a Toyota kutatás-fejlesztési részlegének első női munkatársa, akit a Toyota Motor Europe belgiumi műszaki központjába helyeztek át. Itt a beltér érzékelhető, tapintható minőségét javító fejlesztéseken dolgozott, az érzelmi alapú műszaki fejlesztés: a Kansei elveit hasznosítva.



Amikor 2004-ben visszatért Japánba, tapasztalataira és szakértelmére már a cégcsoport luxusmárkája, a Lexus tartott igényt. A márkatervezési részlegen, majd a terméktervezésen helyezkedett el; dolgozott az IS projekten, majd helyettes főmérnökként felügyelte a harmadik generációs RX szabadidőjármű fejlesztését. Szintén kulcsszerepet játszott a forradalmian újszerű Remote Touch vezérlőkoncepció kifejlesztésében.

2013-ban kinevezték a CT projekt főmérnökévé; ő volt a japán luxusmárka első vezető műszaki beosztású női dolgozója. Elődje a Lexus legképzettebb hibrid szaktekintélye, az RX 400h és az LS 600h modellekért is felelős Osamu Sadataka volt. A modell 2014-es frissítését már ő vezényelte, a vezetési élmény és a komfort jobb egyensúlyát tartva szem előtt. A szokatlanul széles körű, 94 elemből álló ráncfelvarrás során javította az általános, illetve kiemelten a CVT váltó működésével kapcsolatos zajkomfortot.

Chika Kako alelnök asszony 2018. január elsejétől tölti be az ügyvezető alelnöki posztot.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
259 kilométeres hatótáv, 28 perces gyorstöltés, kategóriaelső csomagtér és Gemini: a Nissan új....
2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....