Győr

Audi Hungaria: elkészült a 2 milliomodik győri Audi

2023.07.21.

A 30 éves Audi Hungaria újabb jelentős mérföldkövet ért el: a mai napon legördült a kétmilliomodik autó a vállalat gyártósoráról. A jubileumi autó egy Karat bézs színű Audi RS Q3 Sportback, amely hamarosan útnak indul Németországba első tulajdonosához. A 400 lóerős autó 2,5-literes TFSI motorja, mely sorozatban kilencszer nyerte el a neves „Az Év Nemzetközi Motorja” díjat, szintén az Audi Hungariánál készült.

„Vállalatunk idén a 30 éves jubileuma mellett a járműgyártás 25 éves évfordulóját is ünnepli, így külön öröm számunkra, hogy ebben az évben sikerült elérnünk ezt a fontos mérföldkövet. Az elmúlt évtizedekben szerzett tapasztalatunkra építve készülünk a járműgyártásunk új fejezetére, amelyben az Audi mellett új márkánk, a CUPRA, valamint az elektromobilitás játssza a főszerepet”, mondta Alfons Dintner, az Audi Hungaria igazgatóságának elnöke.

Az Audi Hungariánál 1998-ban indult a járműgyártás, az Audi TT Coupé modellek sorozatgyártásával, majd egy évvel később megkezdődött az Audi TT Roadster modellek gyártása is. Kezdetben a lakkozott karosszériák Ingolstadtból érkeztek Győrbe, majd a győri munkatársak szerelték össze a kész autókat. 2013-ban az új járműgyár megnyitásával egy új korszak kezdődött a járműgyártásban, hiszen az Audi Hungaria ekkor a teljes gyártási folyamatot lefedő járműgyárrá vált – présüzemmel, karosszériagyárral, lakkozóval és szereldével, valamint a hozzá kapcsolódó minőségbiztosítási tevékenységekkel.

„Az Audi Q3 modellek sorozatgyártása 2018-ban indult vállalatunknál, amely nagy ugrást jelentett számunkra, hiszen ez volt az első győri SUV modell, amely darabszámban is jóval felülmúlta az addigi TT-gyártást. Az elmúlt évben több mint 171 ezer autót gyártottunk, soha ennyi autó nem készült korábban vállalatunknál egy év alatt. Rugalmasságunk és felkészültségünk újabb bizonyítéka, hogy új modellünk, a CUPRA Terramar gyártására már befejeződtek az előkészületek. A jövőben ez a modell biztosítja számunkra a magas termelési színvonalat és új szintre emeli járműgyártásunkat”, mondta Les Zoltán, az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja.

Az Audi Q3 modellsorozat 2019-ben egészült ki az Audi Q3 Sportback, később az Audi RS Q3 és az Audi RS Q3 Sportback modellekkel. Az e-transzformáció fontos mérföldköveként 2019-ben Magyországon elsőként készült elektromos hajtásláncú autó, az MHEV-technológiájú Q3 és Q3 Sportback az Audi Hungariánál, amelyet 2020-ban a Q3 és Q3 Sportback plug-in hibrid hajtásláncú változatának sorozatgyártása követett. A vállalatnál 2024-ben indul a CUPRA Terramar sorozatgyártása, amellyel az Audi Hungaria lesz az Audi Konszern első gyártótelephelye, ahol az Audi mellett más márka modellje is készül.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.16
Az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah nyerte meg az autósoknál a Dakar-rali pénteki, utolsó....
2026.01.16
A Nissan büszkén jelenti be, hogy a teljesen új Nissan LEAF elnyerte a Women’s Worldwide Car of the....
2026.01.16
A Dorna és az FIM 2025 végén Portimãóban jelentette be, hogy a teljes „Road to MotoGP”....
2026.01.16
Az idei évre is sokan választják az éves autópálya-matricákat. Az utazóközönség 2026. január 15-ig....
2026.01.16
Az ICDP szerint az autógyártók Európában újraértékelik disztribúciós stratégiáikat: nem minden....
2026.01.16
Új tarifastruktúrát vezet be országszerte az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI) az általa....
2026.01.16
Az Audi Revolut F1 Team sikeresen indította be a 2026-os szezonra szánt versenyautót – ez fontos....
2026.01.16
2025 vízválasztó év volt az Arrabona Racing Team számára: kategóriát váltottak és elkészítették....
2026.01.16
Az Ethiopian Airlines megkezdte annak az építkezését, amely a hivatalos adatok szerint Afrika....
2026.01.15
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..