Audi

Audi RS4-est kaptak az ausztrál rendőrök

2015.08.22.

A sportkombit az Illawarra-tó rendőrei használhatják egy éven keresztül.

A rendőrautóvá átalakított Audi RS4 Avant-nak már a megjelenése is különleges, ugyanis az Audi ausztráliai Facebook oldalának követői választották ki több száz terv közül. Az autót elsősorban nem bűnüldözési céllal fogják használni, bár a 450 lóerős V8-as motor, a 4,7 másodperces gyorsulás és a 250 km/h-s végsebesség révén valószínűleg kevesen lógnának meg előle.

Inkább közösségépítő szerepet szánnak neki, vagyis az a célja, hogy az emberek miatta közelebbi kapcsolatba kerüljenek a rendőrséggel. Éppen ezért számtalan közösségi és ifjúsági programon kap majd szerepet, ahol ki lesz állítva.

„Az Audi RS4 egy izgalmas és feltűnő megjelenési platformot jelent a közösségünk számára. Ez majd felbátorítja az embereket, legyenek bármilyen idősek is, hogy bemutatkozzanak a rendőröknek, és az autó révén talán beszélgetés is kialakulhat közöttük. Egy olyan közösség, amelyik kapcsolatban van a rendőreivel, jobban megérti, hogy mit és miért csinálunk” – nyilatkozta az átadáson Wayne Sterling, a helyi rendőrség parancsnoka.

„Ennek az autónak tekintélye van az utakon az erős motorjának és a látványos külsejének köszönhetően. Az Audi ausztráliai importőrének fontos, hogy megmutassa a támogatását a rendőrség felé, különösen a fiataloknak szervezett programokon, így visszaadhatnak valamit a közösségnek. Az Audi rendkívüli sikeres márka volt a kontinensen az elmúlt évtizedben, így örülünk, hogy mi is hozzájárulhatunk ehhez a sikerhez” – nyilatkozta Andrew Doyle, az Audi Australia vezérigazgatója.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....