audi driving experience

Audi S és RS modellekkel túráztunk: 4-600 lóerő az étlapon II. rész

2021.07.05.

Jó hangulatú kétnapos túrát szervezett a szakújságíróknak Audi Driving Experience címmel június második felében a Porsche Hungária. Ugyanazt az S és RS modellekből álló bemutató foltát lehetett „meghajtani”, amelyet az ország márkakereskedéseiben is kipróbálhattak a meglévő és a jövőbeni potenciális ügyfelek.

A túra első, önkéntes cserepontján egy Audi SQ7-be ültem át, az 507 lóerős TFSI motorral szerelt változatba. Itt a 32 milliós indulóárból „csináltak” 46 millió forint feletti végsőt és persze ebbe is benne volt minden. Mondjuk, a távolságtartó tempomathoz nem tették hozzá, hogy 0 és 250 között között képes követni az autó az előtte haladót… (Írásunk első részét itt olvashatják.)
 
Előtérben az Audi SQ7 Pannonhalmán. Fotók: Kovács András
 
Az előző sofőr bekapcsolta hagyta az aktív sávtartó asszisztenst, én is úgy hagytam és próbálgattam, mint a „fél” önvezetés másik felét az adaptív tempomat mellett. Azt vallom, sztrádán lényegében ez a kettő elég ahhoz, hogy ne legyen túl nagy baj. Határozottan, de nem tolakodóan tartotta a sávban a rendszer az autót, besegített a kormányzásba kétszer is egymás után, ám ezt követően már jelezte, hogy ne szórakozzunk, hanem vegyük vissza az irányítást.
 
S5 Cabriolet, itt még csukott tetővel.
 
A következő cserét Pannonhalmán, az Apátsági Viator Étteremben elköltött, jó ízléssel összeállított finom ebéd után ejtettük meg, ami mellé a kánikula miatt temérdek limonádét is fogyasztottak a résztvevők. Pocsék üteérzékkel egy S5 Cabriolet modell választottam, 354 lóerős TFSI motorral és a hozzá dukáló 8 fokozatú tiptronic váltóval. A kvantum szürke színhez jól ment a fekete vászontető, bár az utóbbit indulás után azonnal eltüntettem a csomagtartóba. Először csak majdnem, de az egyik előttem autózó szakújságíró kolléga jelezte, az úgy jó, ha nem látszik kis belőle semmi. Rövid úton azt is megoldottam.
 
Más is jól bírta a napot...
 
Az eplényi síarénához vezető út elején többször gondoltam úgy, hogy a 34 fok meg a tűző nap nem klasszikus kabriós idő, de végül nyitva maradt a tető, meg azért erdők is voltak útközben. Ezzel együtt a kollégák a korábban fűnyírással összeszedett szín azonnal betudták a Pannonhalma Eplény közötti szakasznak. Felhúzott ablakkal, légkondival mentem, így ki lehetett bírni.
 
Az autó nagyon rendben volt, stabil maradt a szűk, nagyobb sebességgel vett kanyarokban is. Itt a 25,5 millió forintos induló árat csak 31-ig tornázták fel extrákkal. Köztük volt az S sportfutómű, csillapítás szabályzással című tétel is, ami nagyban segítette az élvezetes autózást.
 
A negyedik kipróbált autó 400 lóerős volt.
RS Q3 Sportback TFSI quattro S tronic, ez volt a negyedik kipróbált autó teljes neve, a gleccserfehér metál színű modellben egy 2,5 literes 400 lóerős motor dolgozott. Eplénytől Kapolcsig ezzel a 28,5 millió forintos üzembe helyezési új árú autóval tettem meg az utat – és volt tető a fejem felett.
 
Megérkezni tudni kell, ennek – no meg a véletlen – jegyében a 600 lóerős Audi RS6 Avant modellel futottam be a vonyarcvashegyi Zenit Hotel parkolójába. Kapolcs és a végállomás közötti út nem volt eseménymentes, ugyanis az utolsók között indultam és „összevesztem” a navigációs rendszerrel, ami az előző modellekben hibátlanul működött. Vagy be voltak állatva az állomások, vagy ha nem beütöttem én őket. Itt ez nem sikerült, később kiderült, kézírással kellett volna abszolválnom.
 
A 600 lóerős Audi RS6 Avant, már a Balatonon.
 
Úgy döntöttem, inkább tapadok az utolsó audisok egyikére és azért ez 600 lóerővel sem volt leányálom, egy lengyel fiatos be is mutatott, amikor elé akartam kerülni, hogy ne maradja le Biró Csongorról. Egy idő után persze győzött az Audi, végül egymás után futottunk be hotel parkolójába. Túl sok elemző vizsgálatra nem maradt idő útközben, de az kiderült, ha sietni kell, az RS6 nagyon tud menni, miközben mindvégig stabil.
 
Az árakról – nem a hoteléről – röviden csak annyit, hogy az szűk 41 millióról indult és 53-ig ment el, igaz az extrák felsorolásában szinte minden létező asszisztens ott volt.
 
A Hungaroringen az összes autó ráfért egy képre. Fotó: Mosoni Péter

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....