közlekedés

Augusztustól hatályosak a közlekedési kártya szabályai

2015.07.29.

Augusztusban lépnek hatályba a módosított személyszállítási törvénynek a közlekedési kártyára vonatkozó szabályai, amelyek - egyebek mellett - kimondják, hogy az utazási kedvezmény igénybevétele a kártya kiváltásához köthető.

A parlament június végén döntött a személyszállítási törvény módosításáról, ennek a jogszabálynak a közlekedési kártyára vonatkozó szabályai augusztus első napján lépnek hatályba.

A törvény úgy határozza meg a közlekedési kártyát, hogy az megfelel az egységes elektronikuskártya-kibocsátási keretrendszer feltételeinek és - kormányrendeletben meghatározott - utazási okmányként használható.

A közlekedési kártya, mint másodlagos kártya - amennyiben annak műszaki és technikai feltételei adottak - a tulajdonosa kérelmére, a személyi igazolvány kártyájához hozzárendelhető. A kártyához a felhasználónak előbb regisztráltatnia kell magát. A hét elején megjelent kormányrendelet a regisztrációval összefüggő feladatokat a fővárosi kerületi és a járási kormányablakokra, valamint a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalára bízza. A regisztráció a következő adatok felvételét jelenti: a kártyát használni kívánó személyazonosító adatai, lakcíme, fotója és - ha a 14. életévét betöltötte - az aláírása is szükséges. 

A törvény kimondja: amennyiben az utazási szolgáltatásra elektronikus kártya kerül bevezetésre, jogszabály a közszolgáltatási utazási kedvezmények igénybevételét közlekedési kártya használatához kötheti.

(MTI)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....
2026.08.15
 Magyarország kulcsfontosságú helyszínné vált az európai autóipar számára, kiszolgálva a három nagy....
2026.08.15
A Formula–1-es Spanyol Nagydíjnak is otthont adó Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán az....
2026.08.15
Először tankoltak a Szlovákia által vásárolt F-16-os vadászgépek a levegőben. Az F–16-osok egy NATO....
2026.08.15
Az új ”Jó Éjt” csomaggal a Volkswagen Haszonjárművek bővíti az ID. Buzz felhasználási lehetőségeit....
2026.08.15
Gyakran előfordul, hogy ugyan rendelkezik valaki jogosítvánnyal, de nem szerzett kellő vezetési....
2026.08.15
Az amerikai kamionsofőrök naponta közel egy órát töltenek azzal, hogy biztonságos parkolóhelyet....