Forma-1 Amerikai Nagydíj

Austin 2034-ig biztosan az F1-es versenynaptárban marad

2025.10.23.

A Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság szervezői 2034-ig meghosszabbították az Egyesült Államok Nagydíjának otthont adó texasi versenypálya szerződését.

Az F1 közleménye szerint a texasi futam a 2012-es "bemutatkozása" óta a sportág egyik legnépszerűbb állomásává vált, az utóbbi években már több mint 430 ezer fős helyszíni nézőszámmal. Hozzátették, hogy az 5,5 kilométer hosszú pálya egyes részei - így a célegyenes végi emelkedő, valamint az azt követő nagy sebességű kanyarokkal teli szakasz - mára már ikonikussá váltak, és az elmúlt 13 év alatt hat versenyző tudott győzni Austinban. A rekorder egyelőre a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton, aki ötször diadalmaskodott itt, míg a mostani címvédő és négyszeres világbajnok holland Max Verstappen négyszer győzött a texasi aszfaltcsíkon. Rajtuk kívül a német Sebastian Vettel, a finn Kimi Räikkönen és Valtteri Bottas, valamint a monacói Charles Leclerc ünnepelhetett itt sikert.

A közlemény kitért rá, hogy az Egyesült Államokban jelentősen, évente 11 százalékkal növekszik a sportág rajongótábora, amely most 52 millió főt számlál, az F1 közösségi médiatartalmait pedig 5,5 millióan követik folyamatosan.

"Az Egyesült Államok Nagydíja 2012 óta egyre erősebb és népszerűbb, s mind a szurkolók, mind pedig a versenyzők és a csapatok számára igazi különlegessége a versenynaptárnak" - jelentette ki Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.28
A 208-as modell új generációja érkezhet a sportos performance verzióval, akár már 2026-ban. ..
2025.12.28
A Széchenyi István Egyetem átfogó infrastruktúra- és készségfejlesztési programot valósít meg,....
2025.12.28
A Suzuki bemutatta az Across új változatát, amely meglepő mód teljesen önálló fejlesztés, s nem a....
2025.12.28
A hajnali órák óta tombol a szélvihar a Magas-Tátrában, a szélsőséges időjárás pedig erősen....
2025.12.28
A tűzoltók a mentőknek nyújtottak segítséget - írja a Katasztrófavédelem. ..
2025.12.28
Március 3-án, a Vadvédelmi Világnapon Heves Vármegyében, Kápolnán az Egererdő Zrt természetvédelmét....
2025.12.28
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Ne add fel az álmaidat. ..
2025.12.28
Nézze meg a videót! ..
2025.12.28
Csütörtökön rendkívüli eset történt a tátrai villamosvasúton, amelynek következtében kb. másfél....
2025.12.28
Kóspál Ágnes, a HUN-REN Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós....