Magyar hírek

Autóval utazunk nyaralni

2013.07.25.

Idén a magyar lakosság 47 százaléka tervezett döntően belföldi nyaralást, ahová négyből három család autóval utazik. Külföldi utazás esetén a nyaralók fele közelíti meg autóval úticélját - derül ki a Generali Biztosító felméréséből.

A  kutatás adatai szerint a megkérdezettek 60 százaléka volt már kocsival nyaralni, 11 százalékának volt már problémája az autójával a nyaralás alatt, átlagosan 51 ezer forintba került ekkor a javítás. Az esetek többségében a járművek lerobbannak, defektet kapnak, de gyakori az autómentés például amiatt is, hogy kifogy vagy felforr a hűtőfolyadék, illetve lemerül az akkumulátor.
    

A biztosító közleménye szerint az Europ Assistance-tól a nyár első felében már több mint 2500 autós kért segítséget, döntő többségük, 1920-an Magyarországról, közel 600-an pedig külföldről. A legtöbb külföldi bejelentés, összesen 244 Horvátországból érkezett, míg a második helyen 69 bejelentéssel Szerbia, a harmadikon pedig 67 segítségkéréssel Olaszország szerepel.
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
Európában is bevezetik a Lotus történetének első SUV-jának konnektoros hibrid változatát. ..
2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....