vitorlázás

Autóból hajóra

2019.07.18.

Szereti az embert próbáló feladatokat Szabó Krisztián rallikrossz Európa-bajnok autóversenyző: egy vadonatúj versenyhajóval indult el a csütörtökön rajtoló 51. Kékszalag Nagydíjon. 

Az év magyar autóversenyzőjének kétszer is megválasztott Szabó Krisztián a magyar rallikrossz legendás alakja. Az Audi által támogatott kétszeres Európa-bajnok versenyző idén egyedüli magyarként versenyez Mattias Ekström csapatában, az EKS Sportban a világbajnokságon.  „Egész pályafutásom alatt kerestem az érdekes kihívásokat, a vitorlázás pedig sokban hasonlít az autóversenyzéshez” – mondta Szabó Krisztián, aki számára a táv hossza, a nagy sebességből fakadó kihívások, a gyors irányváltások sokasága és az időjárás kiszámíthatatlansága teszik vonzóvá a Balaton legnagyobb versenyét. 





Az autóversenyző egy ELAN E4 típusú, több mint 10 méter hosszú vitorlás fedélzetén, az Audi versenycsapatával vágott neki a 155 kilométeres távnak a Balaton körül. Az Elanor névre keresztelt hajó kormányosa ifj. Scholtz Imre, aki tavaly a Vígkender II. nevű hajót vezetve nyerte meg a tókerülő versenyt Yardstick II. osztályban. „A Kékszalag elsősorban a jó döntésekről szól” – mondta korábban a versenyről. Szerinte a Yardstick I/2. osztályban induló Elanor jó döntés, mivel az ELAN ezen típusa azon performance cruiserek sorába tartozik, ahol nem kell a kompromisszumokat kötni a versenyteljesítmény és a túrázás között.

A vitorlást forgalmazó Elan Magyarország teljes egészében a balatoni szélviszonyokra optimalizálta a hajót annak érdekében, hogy a csapat minél jobb eredményt érjen el Európa legnagyobb tókerülő versenyén. A főpróba sikeres volt, mivel az Elanor az abszolút 32. helyen végzett a Kékszalag „előszobájának” tartott Fehér Szalag regattán, ami az osztályában a negyedik helyet jelentette.

Szabó Krisztiánt az Audi támogatja, ahogy az autós cég idén a Kékszalag egyik főtámogatója is. Az Audi számos rendezvénnyel (többek között Audi E-tron bemutatóval és tesztvezetéssel) várja a Kékszalag ideje alatt 2019. július 18-20. között a versenyre látogatókat, Audi Race Cup néven pedig teljesen megújította a leggyorsabb hajók versenyét a balatonfüredi mólónál.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....
2026.05.23
A romániai craiovai üzem igazgatójaként rendkívül szerencsésnek érzem magam, hogy láthatom azt a....
2026.05.23
A Giorgia Meloni vezette olasz kormány június 6-ig meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki....
2026.05.23
A meghosszabbított pünkösdi hétvégére való tekintettel a rendőrség fokozott ellenőrzést jelentett....