szervíz

Autójavítás romokból

2015.10.28.

A második világháború után sok kis műhely létesült a roncs autók, illetve a levetett amerikai hadieszközök kijavítására. Több nagymultú cég is újrakezdte működését. Majd jött az államosítás.

Nemrég megjelent összeállításomat azzal zártam, hogy „A legtöbb cég átvészelte a második világháborút, majd az 1948-as államosítások után ezek lettek a budapesti járműjavítás bástyái, az AFIT-hálózat első tagjai”. Ez az állítás azonban nem egészen pontos, hiszenaz AFIT azaz az Autófenntartó Ipari Tröszt a '60-as évek „terméke” volt. Addigra már többször is megvariálták az autójavítás szervezeti kereteit.

A háború sokkjából éledő Budapesten a Vörös Hadsereg autóinak kijavításával kezdte újra működését a legtöbb autós cég. Többek között a Steyr-képviselet (Lehel utca 25), a Posta Központi Járműtelepe az Egressy úton, a Ford Motor Rt (Váci út 45), a Magyar Fiat (Dózsa György út 61) és más vállalatok is. 1945. végére a Vörös Hadseregnek végzett munkák helyét átvették az állami megrendelések, illetve megjelentek az első magánkuncsaftok is. Nagy divat volt az autóépítés is: két-három roncs járműből született egy új. Ilyen műveletek elvégzésére számos műhely alakult Budapesten.

Harmath István és Kmeti Mihály javítóműhelye a Hegedűs Gyula és a Victor Hugo utca sarkán állott. Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára.

1946-ban Magyarország 15 millió dolláros amerikai árukölcsönt kapott. Ennek az autózással kapcsolatos vetületeiről hamarosan külön összeállítás születik. Ami történetünk szempontjából érdekes, hogy több száz levetett amerikai dzsip, Dodge WC (szép magyaros nevén Vippon) és különböző teherautók érkeztek hazánkba. Ezek kipofozása, működőképessé tétele, majd karbantartása is újabb munkalehetőségeket teremtett.

Rendőrségi dzsipek javítása valószínűleg a Steyr képviselet műhelyében, a Lehel utca 25 alatt. Forrás: Fortepan

A Gépjárómű Iparosok és Kereskedők Szabadszervezete, a fuvarozókat tömörítő MATEOSZ és KÖGE (Magyar Közhasználatú Gépjárómű Vállalatok Országos Egyesülete), továbbá a Cordatic Magyar Gumiabroncs Rt együttműködésével 1945. júniusában létrehozott Gépjárómű és Roncsgyűjtő Központ 1946-tól Magyar Országos Gépkocsi Üzem Rt azaz MOGÜRT néven folytatta tevékenységét. A MOGÜRT égisze alatt a következő években szinte minden járműiparral kapcsolatos kereskedelmi és gyártó kapacitást egyesítettek.

Fiat helyett már MOGÜRT Fiat felirat díszeleg a Dózsa György utcai központ homlokzatán. Forrás: Építészeti Múzeum

Az 1948-as politikai és gazdasági fordulatot követően a már korábban megkezdett államosítások nagyobb lendületet vettek.

A MOGÜRT mellett megjelent az Autó- és Alkatrészkereskedelmi Vállalat is, majd 1950. elején az államosított autójavító és garázsvállalatokat átszervezték. Létrejött az Autójavító Nemzeti Vállalatok szervezete. Példának okáért a IV-es számú Autójavító Vállalat a Steyr-Austro-Daimler Puch művek Magyar Kereskedelmi Rt Lehel utca 25 alatti telepét, felszerelését és munkatársait kebelezte be. A III-as számú autójavító a Dózsa György út 61 alatti Fiat képviseletből létesült. Az V. számú Autójavító NV 75 államosított kisebb műhely összevonásával született meg. A XI. számú Autójavító NV a szegedi, makói, szentesi, békéscsabai és orosházi államosított műhelyekből alakult meg. Senki sem menekülhetett: ifj. Noficzer Ferenc bajai autó, motor és gépjavító üzemből Bajai Autójavító Állami Telep lett, amely a pécsi XIV. számú Autójavító NV-hez tartozott stb stb.

Szabó "Kuksi" László magyaráz Kozma Ferencnek a III-as számú Autójavító udvarán. A kép előterében egy BMW 328-as

Hamarosan létrejött az Autójavító Ipari Központ, amely az összes ilyen vállalat működését felügyelte – egészen 1953-ig. Az 1950-ben létrehozott szervezeti kereteket ugyanis nagyon rövid időn belül elkezdték variálni. Ugyanez volt a helyzet a fuvarozó és közlekedési vállalatoknál is. Volt olyan eset is, hogy egy éven belül többször is megváltozott egy-egy vállalat neve, felettes szerve és struktúrája. A helyzet az AFIT 1965-ös megalakulásával javult, de az átalakítási mánia sohasem tűnt el teljesen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Hatalmas várakozás övezi a Volvo legújabb büszkeségét, a tisztán elektromos EX60-at, amelynek....
2026.04.30
Szalagkorlátnak hajtott és feltépte azt egy személykocsi az M7-es autópálya Balaton felé vezető....
2026.04.29
A német autógyártók korábban vezető szerepet töltöttek be Kínában, ma viszont nem tudják....
2026.04.29
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) új mobilitási partnerének köszönthetően 21 sportoló vehetett át....
2026.04.29
Az ingázóknak mostantól érdemes jobban figyelniük: hosszabb időre forgalomkorlátozás lépett életbe....
2026.04.29
Megérkezett a Magyar Légierő két új Gripen harcászati repülőgépe Kecskemétre, a Magyar Honvédség....
2026.04.29
 Új helyszín egyesíti az olasz kiválóságot, a dizájnt, a hibrid teljesítményt és az exkluzivitást....
2026.04.29
A Ford az utóbbi időben számos nagyon érdekes, kereskedelmi célú változatot dobott piacra meglévő....
2026.04.29
Május 1-jével ismét megnyílik a pesti alsó rakpart a gyalogosok, kerékpárosok és a kikapcsolódni....
2026.04.29
Vádat emelt a Győri Járási Ügyészség a férfi ellen, aki sportkocsijával halálra gázolt egy idős nőt....