felgyújtotta

Autókat gyújtott fel Budapesten, elfogták

2022.03.22.

A gyanú szerint autókat, lakókocsikat és kismotorokat gyújtott fel Budapesten az elmúlt időszakban az a férfi, akit autófeltörés közben értek tetten a rendőrök a főváros XIV. kerületében - közölte a Budapesti-Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.

A 48 éves gyújtogatót, aki beismerte a bűncselekményeket, ötrendbeli rongálással és lopás kísérletével gyanúsítják; a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását - tartalmazza a közlemény.

A járőrök március 16-án, a zuglói Várna utcában érték tetten a gyanúsítottat, aki betörte egy parkoló autó hátsó ablakát és értékek után kezdett kutatni az utastérben – írták. Az eljárás során kiderült, hogy a férfi gyanúsítható azzal is, hogy aznap hajnalban a Francia úton tüzet okozott egy lakókocsiban, amelynek résnyire nyitott ablakán égő papírdarabot dobott be; ezzel pedig hárommillió forintos kár okozott.

Az is kiderült, hogy február 9-én éjjel, szintén a XIV. kerületben, az Ajtósi Dürer soron három parkoló kismotort és egy lakókocsit gyújtott fel szándékosan, a tűz pedig egy autóra is áterjedt. Ekkor csaknem kétmillió forintos kár keletkezett.

A február 4-én éjszaka, ugyancsak Zuglóban történt tűzeset is a számlájára írható. Akkor, a gyanú szerint a Francia úton egy autót gyújtott fel, majd egy Kerepesi úti gyógyszertárban is megpróbált tüzet okozni - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság közleményében.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.04
A világ kedvenc kisautója, a Geely E2 már a belépő PRO felszereltség esetén is 7 légzsákkal, 24....
2026.09.03
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő a GOR-CAR-tól. ..
2026.09.03
A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki....
2026.09.03
Kalasnyikov gépkarabélyokkal felszerelt öntüzelő szárazföldi drónokat tesztel az ukrán hadsereg....
2026.09.03
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja mintegy 3 százalékkal....
2026.09.03
A közép-kelet-európai (KKE) autópiacok új szakaszba léptek: 2026 első felében a régió újautó-piaca....
2026.09.03
A Renault 5 E-Tech electric már eddig is karakteres szereplője volt az elektromos kisautók....
2026.09.03
„Úgy közlekedj, mintha a számodra legfontosabbak lennének körülötted!" Az Autós Nagykoalíció....
2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....
2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....